kapubanner for mobile

Megtanulták a leckét a vállalkozások

Jelentősen javult az unió új tagországaiban a kisebb vállalkozások támogatásának hatékonysága, illetve ennek szabályozása. Ez annak köszönhető, hogy a cégek a jó módszereket eltanulják egymástól - állapította meg egy Európai Bizottság által kiadott jelentés.

Megtanulták a leckét a vállalkozások 2005. február 15. FigyelőNet, MTI-Eco Jelentősen javult az unió új tagországaiban a kisebb vállalkozások támogatásának hatékonysága, illetve ennek szabályozása. Ez annak köszönhető, hogy a cégek a jó módszereket eltanulják egymástól - állapította meg egy Európai Bizottság által kiadott jelentés. A jelentés szerint az elmúlt öt évben különösen a vállalkozói szellemre nevelés, a jogi szabályozás, a csőddel kapcsolatos rendelkezések és a képzettség hiányának esetében érvényesítendő intézkedések terén volt tapasztalható javulás. Günter Verheugen, az Európai Bizottság vállalkozási ügyekért is felelős alelnöke a felmérés eredményeit méltatta, hogy az unió tagországai egyre nagyobb számban vesznek át jó példákat egymástól. A jelentésből kiderül, hogy a régebbi tagországok tapasztalatai alapján a bizottság közreműködésével indított, Szerkezetváltás, csőd és újrakezdés nevű vállalkozói program gazdaságpolitikai szemlélet módosuláshoz vezetett Magyarországon. Dícsérte a hazánkban folyamatban lévő gazdasági és szociális fórumok létrehozását, a deregulációs program létét, illetve a közbeszerzési törvényt is, amely figyel a kisvállalkozások bevonhatóságára. Több tagországban továbbá, így Magyarországon is adó-, illetve hitelkedvezményekkel is segítik a szóban forgó szektort, illetve ösztönző intézkedéseket hoztak az elektronikus vállalkozási lehetőségek, illetve vállalkozóknak szóló szolgáltatások javítására és kihasználására is. A jelentés mindazonáltal hiányosságokat is megállapít, például azt, hogy kisebbségben vannak azok az államok (Csehország, Írország, Spanyolország, Lengyelország, Norvégia, Finnország), ahol a vállalkozói szellemiség már önállóan feltűnik az iskolai tananyagban, illetve hogy sok országban nem tanulmányozzák kellő alapossággal az üzleti világra vonatkozó szabályozás hatását a kis- és középvállalkozói szektorra. A csődök esetében nehézségként értékeli a jelentés, hogy a tisztességes vállalkozók számára nem kellő arányban biztosított az újrakezdés lehetősége.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek