Megújul a hazai kutatás-fejlesztés, tízezer új munkahelyre lesz szükség
Jövő évtől megújul a kutatás-fejlesztés intézményi, finanszírozási rendszere, jogszabály tisztázza a kutatás-fejlesztés fogalmát - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára egy konferencián.
Azt mondta: az innovációs területen a kormány kezelhetetlen intézményi és finanszírozási rendszert örökölt. Az átalakítás első lépéseit megtették, létrejön a Nemzeti Innovációs Hivatal, amely ügynökségként működik majd, a jövő év első felében várhatóan létrehoz egy brüsszeli irodát is.
Cséfalvay Zoltán a finanszírozás részleteiről szólva elmondta: az innovációs alap a kormányváltáskor 200 millió forintos kötelezettségvállalást görgetett maga előtt, ez az oka annak, hogy idén nem lehetett kiírni új pályázatot, és annak, hogy jövőre korlátozott lesz a pályázati összeg.
Kitért arra is, hogy a finanszírozási rendszer változásával már nemcsak a kutatást-fejlesztést nem végző cégek fizetnek be az alapba a jövő évtől, hanem valamennyi közép- és nagyvállalat, a társasági adóalapból való leírhatóság megmarad. Úgy fogalmazott: tarthatatlan volt az eddigi működés, amelyben elvileg az állam is befizetető volt; az állam ugyanis 2010 előtt nem tette hozzá az alaphoz ígért forrásokat, vagy ha igen, akkor azt külföldről felvett hitellel tette.
Január 1-től az innovációs alap zárt kassza lesz, 46 milliárd forinttal működik majd, ebből 32 milliárd forint a kötelezettségvállalás, így jövőre 13,5 milliárd forint lesz hozzávetőleg a szabad forrás, amelyre pályázatokat írhatnak ki - emelte ki.
Van esély arra, hogy ez az összeg nagyobb legyen, ez pedig a kormány előtt lévő növekedési programtól függ - mondta Csévalvay Zoltán. Hozzátette: a zárt kasszával hosszútávra is kalkulálható lesz a finanszírozás.
Az intézményrendszer, a finanszírozás változása mellett két jogszabály is változik: a jövő évi költségvetés részeként egyértelműsödik a kutatás-fejlesztés fogalma február 1-jei hatályba lépéssel, és ekkortól lehet majd hatósági igazolást is kérni az innovációs tevékenységről.
Az államtitkár elmondta még, hogy ez európai uniós szakpolitikák egyetlen nyertes területe a kutatás-fejlesztés-innováció, amelyre a következő, 2014-2020-as tervezési ciklusra a mostani 53 milliárd euróról folyó áron számítva 87 milliárd euró jut majd a Horizont 2020 elnevezésű program keretében.
Aláhúzta: az óriási mértékben növekvő forrásokhoz kapcsolódik még közel 60 milliárd euró, amelyet a strukturális alapokból lehet elérni. Ennek kapcsán az államtitkár megjegyezte: míg a kohéziós és strukturális források az országokra "dedikálva" járnak, az innovációs pénz elérésének egy szempontja van, ez pedig a kiválóság; a források megszerzéséért egész Európa versenybe száll.
Cséfalvay Zoltán kitért arra is hogy a k+f támogatás három nagy területre koncentrálódik: a tudományos kiválóság, az ipari alkalmazások, a nagy társadalmi kihívások támogatása.
A jelenlegi, 2013-ig futó uniós keretprogramból a hazai vállalkozásoknak, kutató intézeteknek összesen 160 millió eurónyi támogatást sikerült Magyarországra hozniuk, az e keretből kifizetett összes támogatás 0,77 százalékát jelenti; Magyarország hozzájárulása az unió GDP-jéhez 0,8 százalék - mondta azzal, hogy az ország gazdasági súlyának megfelelő arányban részesült a támogatásból. Megjegyezte: ezzel nem lehet az ország elégedett, hiszen például Észtország saját gazdasági súlyához képest háromszor annyi forrást tud a pályázati rendszeren keresztül saját kutatási-fejlesztési programjaiba bevonna. Azt mondta: 2014-ig két év van arra, hogy Magyarországot felkészítsék egy sokkal jobb pályázati működésre.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 2 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 3 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 3 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?