Megvan a győri színház új igazgatója
Nagy Viktor színházrendezőt választotta a Győri Nemzeti Színház igazgatójává a győri közgyűlés csütörtöki, késő estébe nyúló zárt ülésén.
Az igazgatói tisztségre öten pályáztak, ám Koltay Gábor színházi és filmrendező visszalépett, így négyen maradtak versenyben : a tisztséget elnyert Nagy Viktoron kívül Forgács Péter, a teátrum megbízott igazgatója, aki a fegyelmi eljárással menesztett Korcsmáros Györgyöt követte a győri színházvezetői poszton. Korcsmáros ugyancsak benyújtotta pályázatát korábbi állására, amelyet 15 éven át töltött be a Rába-parti városban. Gergely László rendező szintén pályázott.
Nagy Viktor kinevezése ez év júliusától 2013 nyaráig szól. A jobboldali többségű közgyűlés döntését követően a városháza folyosóján Nagy Viktor újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta és "bulvárízű félreértésnek" nevezte azokat a sajtóhíreket, melyek szerint ő Orbán Viktor kulturális tanácsadója lenne.
Terveiről szólva kiemelte: szórakoztatva tanító, korszerű népszínházat szeretne csinálni a győri színházból. Meg akarja őrizni a teátrum értékekeit, ám a műsorpolitikában és a színház szerkezetében változásokat tervez bevezetni. A magas színvonalon teljesítő művészeket szeretné kiemelten megbecsülni.
Nagy Viktor 54 éves, a rendezői diploma megszerzése után 1988-ban a Madách Színházhoz szerződött, ahol prózai és zenés darabokat rendezett. 1991-től három éven át töltötte be a Magyar Állami Operaház főrendezői beosztását. Ebben az időszakban több operát állított színpadra hazai és külföldi színpadokon. Nevéhez fűződik egyebek között Szörényi Levente Árpád népe című misztikus operájának ősbemutatója.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?