Melyik a legjobb női munkahely?
Hagyományteremtő céllal hozták létre a Legjobb Női Munkahely pályázatot. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség olyan munkahelyek jelentkezését várja, amelyek büszkén alkalmaznak nőket, és a vállalati stratégiájukat is az ő igényeik szerint alakítják. Még nem késő pályázni a legjobb női munkahely címre, november 15-ig még egy hónap van!
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) összhangban az Európai Unió Lisszaboni Stratégiájával, illetve az ENSZ Nők IV. Világkonferenciáján elfogadott célkitűzésekkel azért írta ki a pályázatot, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi aspektusán túl az alkalmazásuk gazdasági szükségszerűségére is. Tudni kell: a nők a munkaerőpiacon a legnagyobb lélekszámú hátrányos helyzetű csoport.
Világviszonylatban elsőként írtak ki pályázatot a nők munkahelyi esélyegyenlőségéért. Nemzetközi és uniós összehasonlításban, az ebben az aspektusban eddig Magyarország nem foglalt el kiemelkedő helyet.
A részvételt is díjazzák
A díj elnyerésére a Magyarországon működő cégek két kategóriában pályázhatnak. Külön versenyben vesznek részt az 50-250 fő munkavállalót foglalkoztató, valamint a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok. A sikeres szereplés egyben komoly reklámot is jelent a cégnek, az adott munkahely pozitív imázsa, piaci versenyképessége erősödik, és felhasználhatják a díj logóját. A vállalatok a tapasztalataikat szakmai lapokban és konferenciákon adhatják tovább, és megjelenhetnek az országos médiában. A két kategóriában a 3-3 legeredményesebb pályázó díjat és oklevelet kap, az eredményesen szereplő cégek névsorát pedig megjelentetik a sajtóban.
A cél az, hogy közkinccsé tegyék a legjobb vállalati gyakorlatokat, így ezeket a többi vállalkozás is átveheti. Emellett feltérképezik a hazánkban működő vállalatok körében a HR-stratégián belül az esélyegyenlőség és a sokszínűség megvalósítására tett intézkedéseket is. A díj odaítélésében fontos szerepet játszik majd az, hogy a vállalat mennyire biztosítja a tisztességes munkafeltételeket, milyen karrierlehetőség van a nők számára, de szempont lesz az egészség és a jó közérzet megőrzésének lehetősége, illetve a munka és a magánélet összeegyeztethetősége.
A pályázó cégeket arra kéri az MNKSZ, hogy gondolkodjanak el, miért is jó egy nőnek náluk dolgozni. A szervezők remélik, hogy sok bátor vállalat fog jelentkezni a megmérettetésre, és visszatérő projekt lesz belőle. És elérik a végső célt: nő a nők foglalkoztatása.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?