kapubanner for mobile

Menekültközpont ellen tiltakoznak a lampedusaiak

Általános munkabeszüntetéssel és utcai demonstrációval tiltakoztak a dél-olaszországi Lampedusa apró szigetének lakosai kedden az ellen, hogy a Berlusconi-kormány újabb menekültbefogadó-központot akar ott létesíteni.

A lampedusaiak tiltakozó sztrájkjának keretében leállt a közszolgáltatás, az üzletek nem nyitottak ki. Közel kétezer ember vonult a helyi tanács elé a sziget polgármesterérnek vezetésével. Bernardino De Rubeis hangsúlyozta: Lampedusa szabad sziget akar maradni, és nem akar büntetőintézetté válni. A Szicília és Tunézia között fekvő sziget lakosai elsősorban a turizmusból élnek, és attól tartanak, hogy egy újabb menekülttábor árthat Lampedusa népszerűségének.

Az olasz kormány tervei szerint ezentúl valamennyi, Lampedusára érkező illegális bevándorló a szigeten maradna addig, amíg vissza nem toloncolják őket Észak-Afrikába. Eddig nem nehezedett ilyen nagy nyomás a mindössze 20 négyzetkilométeres szigetre, mert az ott partot ért menekülteket szicíliai vagy más olasz régióbeli gyűjtőtáborba helyezték át. Az utóbbi időben azonban már elviselhetetlenül zsúfolttá vált a már meglévő befogadóközpont is, ahol jelenleg már több mint 1200 menekült él. Múlt szombaton több száz illegális bevándorló tört ki a táborból a rossz körülmények ellen tiltakozva.

Roberto Maroni olasz belügyminiszter kedden Tunéziába utazott, hogy felgyorsítsa a Lampedusán tartózkodó tunéziai menekültek kitoloncolási eljárását. A kormány azon fáradozik, hogy kétoldalú megállapodásokat kössön azokkal az országokkal, amelyekből a Lampedusán partot ért illegális bevándorlók többsége származik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek