Mennyi adót fizetnek a multik?
A nagyvállalatok adózásának nyilvános átláthatóságát megteremtő jogszabályokra tett javaslatot az Európai Bizottság - közölte Jonathan Hill, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért felelős tagja kedden Strasbourgban.
Elmondta, hogy a kedden elfogadott jogszabályjavaslat célja az uniós országok bevételében adókiesést okozó társaságiadó-kikerüléssel szembeni európai fellépés. Tájékoztatása szerint ez az összeg 50-70 milliárd eurót (1 euró mintegy 310 forint) tesz ki évente Európában.
Az uniós országok adóhatóságai közötti információk megosztására vonatkozó érvényben lévő szabályok kiegészítéseként előírnák, hogy az unió területén működő, globálisan évi 750 millió euró feletti árbevétellel rendelkező multinacionális vállalatok országonként tegyék közzé, mekkora nyereséget termelnek, és mennyi adót fizetnek. Az információk öt évig lesznek elérhetők. Emellett a vállalatok kötelesek lennének összesített adatokat közölni az unión kívül fizetett adóikról is.
Hozzátette: ugyanezen szabályokat alkalmaznák az Európában működő, de nem európai multinacionális vállalatok esetében is.
Jonathan Hill kiemelte, hogy a javaslatban foglaltak egyszerű és arányos eszközt jelentenek a nagy multinacionális vállalatok adóügyi elszámoltathatóságának fokozására anélkül, hogy az hátrányosan befolyásolná versenyképességüket. A szabályozás nagyjából 6500, az Európai Unióban működő nagyvállalat számára lesz kötelező érvényű, ugyanakkor nem érinti a kis- és középvállalkozásokat.
Az országonkénti jelentés arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy abban az országban tegyenek eleget adózási kötelezettségeiknek, amelyben a nyereséget termelik - hangsúlyozta.
Jonathan Hill arról tájékoztatott, hogy a jelenleg érvényes adószabályok lehetővé teszik, hogy egyes multinacionális vállalatok közel harmadával kevesebb adót fizessenek, mint azok a vállalkozások, amelyek tevékenysége csak egy országra korlátozódik.
"Az átláthatóság fokozására irányuló javaslat hozzá fog járulni a vállalatok elszámoltathatóságának növeléséhez. Elő fogja mozdítani a vállalkozások közötti, azok méretétől független tisztességesebb versenyt" - hangsúlyozta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?