kapubanner for mobile

Mennyit kóstál egy diploma?

Február 16-án éjjel zárul a felvételi jelentkezés az ősszel induló egyetemi, főiskolai szakokra. Aki vidékről jön a fővárosba tanulni, annak havi 80 ezer forintból hozható ki egy hónap államilag támogatott képzésben részesülő egyetemistaként. Így megélhetéssel együtt legalább 3 millió forintba kerül egy 7 féléves mérnöki bsc diploma megszerzése. Költségtérítéses képzésben még borsosabb a számla.

images

Nézzük tételesen a költségeket. A budapesti egyetemeken, főiskolákon a kollégiumi díj 8-14 ezer forint között mozog, az albérletért rezsivel pedig legalább 25 ezer forintot kell kiadni, és ebben az esetben még a szobát is meg kell osztani mással. A BKV diákbérlet 3550 forint, 5-6 ezer a vidékre utazás, étkezésre napi legalább 1500 forintot (havi 45 ezer forint) lehet számolni, heti egy buli még két-három sör és belépő esetén is 2 ezer forint (havi 8 ezer), jegyzetre legalább havi 4 ezer forint a kiadás. Ha keveset telefonálunk mobilunkkal és a tisztasági szereket is az otthoni háztartásból szerezzük be, akkor is 80 ezer forintnál járunk. Ha pedig könyvtári tagok akarunk lenni, az plusz évi 3 ezer forint, a pótvizsga tárgyaként ugyanennyi.

30 ezer forint az egyetemtől

Hogy mennyi pénzt lehet kapni az iskolától különféle címeken? A nagy többség tanulmányi ösztöndíj címén 10-15 ezer forinttal számolhat. Szociális támogatásból a rászorulók többsége ugyancsak 10-15 ezer forintot kap. Így közepesnél jobban tanulva, átlag alatti jövedelmi háttérrel szociális támogatásból és tanulmányi ösztöndíjból 30 ezer forint körüli összeg érhető el.

50 ezer forintos rést kell betömni

Marad egy havi 50 ezer forint körüli rés, amit vagy szülői segítséggel, vagy részben diákhitellel, részben órák utáni munkával lehet kompenzálni. Vonzónak tűnik a diákhitel felvétele, ám a diplomázás nehézzé teszi a pályakezdést és az egzisztenciateremtést. Ha valaki nem akar adóssággal pályát kezdeni, a másik lehetőség diákmunka vállalása. Itt előnyben vannak a nyelvszakosok, akik egy magánóráért feketén 1600 forintot is elkérhetnek, így heti 8 óra tanítással kiegyenlíthető az 50 ezer forintos deficit. Más diákmunkánál már problémásabb a helyzet, hiszen itt csak 500 forint körüli órabéreket fizetnek. Összességében, szülői támogatás nélkül nagyon nehéz diplomát szerezni.

Ennyi a költségtérítéses képzés

Mélyen a (szülői) pénztárcába kell nyúlnunk, ha költségtérítéses képzésre járunk. A legnépszerűbb fővárosi egyetemeken leendő villamosmérnökként és mérnök-informatikusként például 258 ezer, gépész, - és mechatronikai mérnökként már 300 ezer forintba kerül egy egyetemi félév. Gazdaság-informatikusként, marketingesként és nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatóként félévente 225 ezer forint tandíjat kell fizetni. Ám ha a nemzetközi gazdálkodás tanulmányokat a hallgató mindvégig angolul folytatná, a féléves tandíj ára akár 690 ezer forint is lehet.

A felvételizők körében évek óta töretlenül népszerű médiatudomány-kommunikáció szakért félévente 250 ezer, a nemzetközi kommunikáció szakért 300 ezer, míg a pszichológia szakon folytatható tanulmányokért 298 ezer forintot fizetnek a hallgatók félévente. Turizmus és vendéglátás szakosként félévente 200 ezer forinttal számolhatnak a hallgatók. A bölcsészettudományi karokon valamivel kedvezőbb a helyzet. A pszichológiát és a félévente 210 ezer forintos költségtérítés fejében elérhető jogi kart leszámítva itt akár félévente 120 ezer forintért tanulhatunk magyart, pedagógiát, anglisztikát, germanisztikát és szociológiát. Ha a hallgatók 3 éves alapképzésben tanulnak, úgy 6 félévnyi tandíjjal kell számolniuk. És akkor még nem is szóltunk a könyvekről, a jegyzetekről és csatolt költségeikről.

Takács Gabriella
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek