kapubanner for mobile

Mezey: Egyetemek csődje várható

A felsőoktatás tartalékai mára elfogytak, "eljutottunk a legutolsó tartalékokhoz: az elbocsátásokhoz" - nyilatkozta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) új elnöke a Magyar Nemzetnek.

Mezey Barna a lap csütörtöki számában közölt interjúban - annak kapcsán, hogy a 2013. évi költségvetési törvényjavaslat szerint az ideinél 23 milliárd forinttal kevesebb pénz jutna a felsőoktatásra - azt mondta: a helyzet katasztrofális, és attól tart, néhány intézmény rövid időn belül csődbe is juthat. Hozzátette: a kis főiskolák már csekélyebb elvonásokba is belepusztulnak.

Az MRK elnöke szerint teljesen abszurd abban gondolkodni, hogy a gyakorlóiskolákat szakmailag függetlenítsék az egyetemektől, még akkor is, ha a jelenlegi feltételek mellett csak rendkívüli nehézségek árán tudják őket fenntartani. A minőségi működtetés minimális feltételének tartja, hogy a dupla normatívát továbbra is megkapják.

A hallgatói szerződésekről kifejtette: az ösztöndíjszerződés kétoldalú megállapodás, amelynek aláírásáról mindkét félnek joga van dönteni. Kérdés azonban, hogy jogilag rendben van-e a hallgatók (és a munkaerő) szabad mozgásának korlátozása.

Az államnak előbb-utóbb fel kell mérnie, hogy melyek azok a képzési területek, amelyeket kötelessége finanszírozni, és mi az, amit át kell engedni a fizetőképes társadalomnak. Ahol viszont nem lesz állami támogatás, ott ösztöndíjrendszereket kell létrehozni, tehetségmentő utakat létesíteni, hogy a hátrányos helyzetűek se szoruljanak ki a felsőoktatásból.

A jogász- és közgazdászképzés Mezey Barna szerint támogatás nélkül is megáll a lábán, ezeket diákhitellel is megéri választani, hiszen elég stabilak az elhelyezkedési esélyek.

Magyar Nemzet/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek