kapubanner for mobile

Miért retteg valójában az "újaktól" a Nyugat?

Napjaink nagy kérdése, hogy miért rettegnek tőlünk annyira a nyugatiak. A nyugati sajtó-híresztelések mindegyike az olcsó munkaerőre hivatkozik, vagy az ingyenélők-inváziójára. Egy német felmérés azonban kimutatta: egészen más áll a háttérben.

Egy rendkívül átfogó felmérést végeztek Németországban arra vonatkozóan, hogy miért is félnek igazán a nyugatiak a keleti, csatlakozó államokból érkező munkaerőtől.
Az eredmény meglepő volt: kiderítették ugyanis, hogy nem az eddig emlegetett okok állnak a háttérben, hanem az, hogy a keleti munkaerő sokkal nagyobb munkabírással rendelkezik és sokkal nagyobb precizitással végzi munkáját, mint a nyugati országok munkaerői.

Kiváltképp a magasan kvalifikált munkaerő külföldre történő kivándorlásától tartanak a német közép-, és felsővezetők, hiszen míg munkabérben jóval kevesebbel is beérik mint nyugati társaik, addig szakmai tudásuknak és kitartásuknak köszönhetően messze felülmúlják a nyugati munkaerők keresettségét.

Mindemellett azonban azt is megállapította a felmérés, hogy a nyugatiak kiemelkedően gyorsan alkalmazkodnak az új piaci feltételekhez, míg a keletiek sokkal jobban érzik magukat a stagnáló piaci feltételek esetén. Főképp ennek köszönhető, hogy a keleti cégek a csatlakozást követően inkább a nyugati munkaerő után fognak kapkodni, mivel a nyugati munkamorál és különösen a piaci lehetőségek egyetlen és legjobb megismerésének útja a nyugati területen jártas munkaerő alkalmazása.


A manager-magazin.de felmérése nyomán
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek