kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Milliárdok munkahelyteremtő beruházásokra

A munkaügyi tárca a munkahelyteremtő beruházások támogatására pályázati programot indít az új munkahelyeket létrehozó, elsősorban kis- és középvállalkozások részére. Ebben az évben hatmilliárd forintért indulhatnak programok, és ezekből körülbelül 12 000 fő foglalkoztatása oldható meg.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) központi programot indít a munkahelyteremtő beruházások támogatására, elsősorban az új munkahelyeket létrehozó kis- és középvállalkozások részére. A pályázaton a benyújtás időpontjában még el nem kezdett beruházásaikkal a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt
Csizmár Gábor: másfélmilliárd forintra lehet pályázni
Fotó: Magyarország.hu .
Csizmár Gábor szakminiszter tájékoztatása szerint: a hazai forrásból finanszírozott program keretében összesen 1,5 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére. A vissza nem térítendő támogatás keretében - meghatározott normatívák alapján - az új gépek, berendezések, technológiák beszerzése során felmerült költségek számolhatók el.
Pályázatonként 80 millió forintra, hátrányos helyzetű térségben, valamint gazdasági, foglalkoztatási szerkezetváltásban érintett térségben történő beruházás esetében 160 millióra, illetve 300 fő feletti új munkahely létrehozása esetében pedig az előbbieken kívül további 100 millió forintra lehet pályázni.
Támogatás esetén a kedvezményezettnek vállalnia kell többek között, hogy a meglévő és az újonnan felvettek létszámát a beruházás befejezését követő 3 éven át, a támogatással létrehozott kapacitásokat pedig 5 évig fenntartja.
A pályázatot a beruházás helye szerint illetékes megyei, fővárosi munkaügyi központhoz 2005. március 7-től 2005. április 29-ig lehet benyújtani, ahol részletes információkat adnak. A pályamunkák támogatásáról a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter június 15-ig dönt. A támogatás a szerződés megkötését követően a megvalósulás ütemének megfelelően kerülhet kifizetésre.
Hitelprogramok
A szaktárca a fenti pályázaton kívül a következő hetekben újabb, a munkahelyteremtést segítő támogatási programok indítását is tervezi. A kormány hamarosan munkahelyteremtő beruházásokat segítő kedvezményes kamatozású hitelprogramot indít, amelyhez a szaktárca is kapcsolódik. Ennek keretében a foglalkoztatási költségek egy részének átvállalásával ösztönzi a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű munkavállalók - tartósan munkanélküli, roma, pályakezdő, megváltozott munkaképességű személyek, 50 év felettiek - alkalmazását.
A másik új programmal olyan üzleti vállalkozásokat tervez kísérleti jelleggel támogatni, amelyek általában magas hozzáadott értékű tevékenységeket végeznek, és viszonylag minimális tárgyieszköz-fejlesztéssel jelentős számú új munkahelyet teremtenek főképp kvalifikált, felsőfokú végzettségű munkaerő, többségében pályakezdők számára. A beruházást kivitelező vállalkozások részére a létszámnövekedés miatt jelentkező személyi költségek egy részét téríti meg - hangsúlyozta a miniszter.
Munkahelymegőrzés célú központi program
Az FMM a megyei és a fővárosi munkaügyi központok részére, az általuk decentralizáltan megvalósított központi programot hirdetett a munkaerő-piaci válsághelyzetek kezelésének, foglalkoztatási szerkezetváltás elősegítésének támogatására. Az erre fordítható 2 milliárd forint felhasználásával várhatóan 6500-7500 munkahely őrizhető meg.
A kezdeményezés célja: a térségi munkaerő-piaci válsághelyzetek kezelése, egy adott cég gazdasági szerkezetváltásának, foglalkoztatási struktúraváltásának segítése, átmeneti működési problémájának kezelése, valamint a csoportos létszámleépítésének megelőzése.
A program révén külön forráshoz juthatnak azok a munkaügyi központok, amelyek illetékességi területén az idei év folyamán olyan csoportos létszámleépítést terveznek, amely az adott kistérség vonatkozásában jelentősnek tekinthető, a térség munkaerőpiacát rendkívül hátrányosan érinti, és a munkaügyi központ munkahelymegőrzési támogatás megítélését indokoltnak tart.
A munkaügyi központok forrásbiztosításra vonatkozó kérelmeket az FMM-hez 2005. február 15-től szeptember 30-ig lehet folyamatosan benyújtani.
Távmunkapályázati programok
A szaktárca tervei szerint 2005-ben felgyorsul a távmunkaprogramok révén a változások kezdeményezése, koordinációja az elektronikus munkavégzésre való fokozott mértékű átállás területén.
Ezek az infrastrukturális fejlesztés (eszközrendszer, számítógép, szoftver, internet) beruházásainak támogatását, főként a munkahelyek és a munkavégzés szerkezeti átalakításának megalapozását szolgálják. Szabályozások, intézkedések meghozatalát készítik elő az Európai Unióban bevált munkavégzési gyakorlat adaptálására.
Az idei pályázati programok általános célja a távmunka és általában az elektronikus munkavégzés elterjesztése, valamint a korszerű, rugalmas atipikus munkavégzési formák széles körű alkalmazásának elősegítése
Támogatás igényelhető elektronikus munkavégzéshez szükséges fejlesztésekre
Fotó: Magyarország.hu .
e-munka: Erre a kezdeményezésre idén összesen 800 millió forintot irányoztak elő. A pályázatok meghirdetésére 2005. áprilisban kerülhet sor.
Folytatódik a 2004 júliusában indult távmunkapályázat, amelynek a 2005. év első négy hónapjában felhasználható, jóváhagyott költségkerete 241,5 millió forint. A teljes, 6 hónapra jutó bértámogatás összesen 344,2 millió forint, ebből 782 távmunkahely létesítését támogatja a tárca.
Hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő bértámogatási és képzési támogatási pályázat: ez olyan konzorciumokat támogat, amelyek az alkalmazásra kiválasztott hátrányos helyzetű munkavállalók távmunkára való felkészítő képzését és foglalkoztatását vállalja. A rendelkezésre álló keret 258,5 millió forint.
Közszolgálati e-munka (távmunka) célprogramok: a munkahely megőrzését és hagyományos munkahely átszervezését távmunkahellyé szolgáló pályázatra szánt forrás 300 millió forint. A program kapcsolódik az e-közigazgatás fejlesztési programhoz.
e-learning (távoktatás) módszerű felnőttképzés távmunkaadók és távmunkások számára: az elektronikus tanulás elterjesztését és módszereinek fejlesztését is támogató felnőttképzési, távoktatási pályázati program feladata a távmunkások és a munkaadók e-learning módszerű felnőttképzéséhez szükséges képzés tananyagainak kidolgozása és az informatikai program fejlesztése.
A 2005. évre tervezett közmunkaprogramok
A hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli - elsősorban roma származású - lakosság foglalkoztatását, megélhetését életkörülményeinek javítását, a hátrányos helyzetű települések és kistérségek felzárkóztatását szolgáló közmunkaprogram : ennek tervezett összege 1560 millió forint, a foglalkoztatottak száma pedig eléri a 2400-2500 főt. A pályázat kedvezményezettjei a kistérségek és az önkormányzati társulások.

Sztrádaépítést támogató közmunkaprogramra összesen 1,2 milliárd forint jut
Fotó: Magyarország.hu
Autópálya-építést támogató közmunkaprogram: a kezdeményezésre összesen 1200 millió forint áll rendelkezésre, amiből 600 milliót a költségvetés biztosít. A munkálatok Magyarország három helyszínén - Észak-alföld, Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl - összesen 2000 ember foglalkoztatásával valósulnak meg.
Erdőművelés, erdőgazdálkodás, erdőtelepítés: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, valamint az ÁPV Rt.-vel közösen 11 erdőgazdaság meghívásával és önrész vállalásával induló közmunkaprogram, ami a kelet-magyarországi állástalanok foglalkoztatására irányul. A tervezett támogatási keret 1-1,1 milliárd forint, amiből mintegy 2000 ember foglalkoztatása valósulhat meg.
Vízügyi, vízgazdálkodási programok: 500 millió forint felhasználásával három területen - 170 ezer hektáron - a Vásárhelyi-terv folytatásaként indulnak. Elsősorban tartós munkanélkülieknek és a szociális segélyen élőknek jelenthet munkalehetőséget.
Komplex Balaton-program: célja a partszakasz rendbetétele - beleértve a vasút és a közutak környékének a biztonságos kilátásnak megteremtését -, a hulladék- és parlagfű-mentesítés, valamint felkészülés a főszezonra. Rendelkezésre álló forrás hozzávetőleg 600 millió forint.
Parlagfű-mentesítési program: közmunka keretében az idegenforgalom szempontjából frekventált térségek - Balaton, Tisza-tó - parlagfű-mentesítése, a rendelkezésre álló minimum 400 millió forintból.
Nemzeti parkokban zajló programok : a szakmai program egyeztetése most folyik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal, ezek segítségével mintegy 600-an juthatnak majd munkához, 305 millió forintos támogatással.
A tavalyi évről áthúzódó "Az élhetőbb faluért" program : 2005. január 3. - március 31. között zajlik, aminek keretén belül folyamatosan 700 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség.
A teljes pályázati dokumentáció a minisztérium www.fmm.gov.hu internetes honlapjáról letölthető, illetve a munkaügyi központoknál hétfőtől nyomtatott formában elérhető.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Három embert ítéltek el egy vasúti munkás halála miatt

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a bíróság. Teljes cikk

Fontos értesítés érkezik a NAV-tól június közepétől

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a... Teljes cikk

Halálos munkahelyi baleset történt a 14. kerületi önkormányzat egyik cégénél

A cég a történtek kivizsgálása és a hasonló esetek megelőzése érdekében minden szükséges lépést megtesz. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek