Milyen szakmákra lesz igény? - prognózis
Az egyetemi felvételt koordináló központ decemberben közre adta a svéd statisztikai hivatallal közösen készített munkaterületekre és foglalkozásokra vonatkozó prognózisát. A 168 Óra Online által idézett elemzésből kiderül, amely a svéd gazdaság- és az azt követő álláspiac várható mozgását vizsgálta, hogy a munkaadók jóval nagyobb mértékben jeleztek munkaerőhiányt, mint 2011-ben.
A statisztikai hivatal (SCB) munkapiaci barométere decemberben azt mutatta, hogy a munkaadók jóval nagyobb mértékben jeleztek munkaerőhiányt, mint 2011-ben. A svéd munkaerőpiacon számon tartott 72 foglalkozási ág közül 15 területen hiány van a szakképzett munkavállalókból, s 51 munkakörben szakmai tapasztalattal rendelkezőkből sincs elég. A legnagyobb sikerre az IT- és komputer-bázisú területeken számíthatnak a munkakeresők. Legkevésbé pedig az adminisztratív állásokra várók bizakodhatnak - írja a 168 Óra Online.
Könnyű elhelyezkedésre számíthatnak a közgazdasági diplomával rendelkezők.
Valószínű, hogy néhány éven belül több ápolóra, orvosra, gyógytornászra, pszichológusra, építészre, viselkedés- és társadalmi mozgásokkal foglalkozó szakemberre lesz igény az elemzés szerint.
Ígéretesek a kilátások a különböző technikai-műszaki pályákat megcélzók számára is - írja a portál. Érdemes a szabadidő-, óvodai pedagógusi képzéseket megcélozni. Az egészségmegőrzés, a betegápolás, a gondozás és az oktatás is több tízezres munkaerőigénnyel számol. A felmérés szerint viszont nem lesz nagyobb kereslet szociológusokra, könyvtárosokra, teológusokra és képzőművészet-oktatókra.
168 Óra Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?