kapubanner for mobile

Minden számla a NAV-hoz vezet

A boltok után minden vállalkozás számlázását elektronikusan ellenőrizhetik majd a NAV munkatársai.

Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára a napilap pénteki számában megjelent írás szerint jelezte: a kormányzat már dolgozik azon, hogy be lehessen kötni a cégek számlázórendszereit is az adóhivatalhoz. A helyettes államtitkár szerint a módszer lehetővé tenné a csalások legtöbbjének felszámolását. Szavaiból kiderült: az adózás rendjét meghatározó mostani jogszabályt január elsején egy másik váltja fel, az új törvény alapvető változásokat hoz majd. Az adóhivatal a jövőben éles különbséget tehet a kötelezettségeknek mindenkor időben és rendben eleget tevő adófizetők és a notórius mulasztók, a csalók között. Előbbi csoport kellő tájékoztatásra, előzékeny segítségre és megfelelő együttműködésre számíthat a hivatal részéről, az utóbbi kategóriákhoz tartozók viszont a mostaninál is szigorúbb fellépéssel kalkulálhatnak - közölte.

Több száz milliárdos bevételt hoztak eddig az utóbbi időszak feketegazdaság elleni intézkedései - mondta az adóügyi helyettes államtitkár a Napi Gazdaságnak. Felidézte azt is, hogy az adóhivatallal elektronikus kapcsolatban álló kasszák 2013 második felében jelentek meg a hazai vállalkozások pultjain, az átállás 2014 szeptemberére fejeződött be.

A következő lépés az lesz, hogy az étel- és italautomatákba is olyan egység kerül, amely összeköti azokat az adóhatóság adatbázisaival - közölte Pankucsi Zoltán.

Napi Gazdaság/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek