kapubanner for mobile

Mindenképp szükség lesz a bevándorló munkaerőre

Az elmúlt évtizedekben nálunk is alaposan megváltozott a munka világa. A mezőgazdaságban dolgozók száma 15 év alatt 12 százalékkal csökkent, a szolgáltatási ágazat pedig már a munkavállalók hatvan százalékát foglalkoztatja, írja a Népszabadság.

A kilencvenes éveket követően még akár a globalizáció nyertesének is mondhattuk magunkat. Viszonylag jól fizető állásokat elsősorban nemzetközi cégek hoztak létre nálunk, az "árához" képest fegyelmezett, képzett munkaerőnek köszönhetően. Ez a versenyelőny azonban kezd lemorzsolódni.

A magyar munkanélküliség nem kiugró ugyan, ám az aktív korúak közül így is több százezren hiába keresnek maguknak munkát. Azok, akik alacsony képzettségük miatt nem tudnak elhelyezkedni, valószínűleg örökre kiszorulnak a munka világából nálunk is. Ugyanakkor bizonyos területeken már most fojtogató a munkaerőhiány: a képzés gyakran nem követi a munkaerőpiaci kereslet alakulását.

A demográfusok előrejelzése szerint 2050-ben ráadásul egymillióval kevesebben leszünk, úgy, hogy az elkövetkező évtizedekben legalább 900 ezren vándorolnak be az országba, elsősorban a környező országokból. Bevándorlókra pedig mindenképpen szükség lesz, ugyanis az öregedő népesség nem nélkülözheti többek között az emberközeli szociális ellátást, írja a Népszabadság.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek