Mit ígérnek a miniszterek?
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere munkaalapú társadalmat szeretne, és korszerűsítené az oktatási rendszert. Nagy István agrárminiszter-jelölt fehérítené a mezőgazdaságot és a munkaerőhiányra keresne megoldást. Palkovics László technológiai és innovációs miniszterjelölt a magyar vállalatokat támogatná - összefoglaltuk mit ígérnek a miniszterek a következő ciklusra.
Kásler Miklós szerint az a cél, hogy az iskolapadból kikerülő képzett szakemberek felkészültek legyenek a kor kihívásaira. A köznevelés területén lényeges célnak nevezte, hogy csökkentsék a korai iskolaelhagyás mértékét, felkészítsék a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira. Szeretnék megerősíteni a pedagógiai szakszolgálatokat, jelentősen növelnék a gyógypedagógusok számát - tette hozzá. Kitért az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, fontosnak nevezve a digitális átállást az oktatásban. A felsőoktatásban a magyar tradícióknak megfelelően Európa egyik legkiválóbb felsőoktatási rendszerét szeretné kialakítani - mondta Kásler Miklós. Ennek része a pedagógusképzés megújítása - tette hozzá. Kiemelte: magas színvonalú felsőoktatáshoz magas színvonalú köznevelésre van szükség, amihez pedig elengedhetetlen a magas színvonalú pedagógusképzés.
Az agrárium területén a munkaerőhiány csökkentésére, a mezőgazdaság fehéredésének további elősegítésére, az öntözött területek nagyságának a növelésére, a feldolgozási kapacitások bővítésére lenne szükség - egyebek mellett ezeket mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén. Nagy István közölte: ötvenezer közfoglalkoztatottat irányítana át a versenyszférába az agrárium számára a munkaerőhiány okozta feszültségek oldására. A bizottsági ülésen hét igen és három tartózkodás mellett támogatták a miniszterjelölt kinevezését.
A közigazgatási felsőbírósággal kapcsolatos munka eredményes befejezését nevezte egyik fő célkitűzésének az igazságügyi miniszteri posztra jelölt és a tárcát eddig is vezető Trócsányi László a kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságában. A politikus - aki változatlan államtitkári karral folytatná a munkát - kinevezését a kormánypárti képviselők támogatták. Úgy fogalmazott: eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön. Emlékeztetett: jövőre lesz 70 éve, hogy megszűnt a legfelsőbb közigazgatási bíróság, 1949-ben ugyanis a kommunista diktatúra minden olyan szervezetet eltörölt, amely jogállamisági keretet adott.
Trócsányi László az MSZP-s és DK-s képviselők kérdéseire reagálva "hírlapi kacsának" minősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint minden olyan bírót nyugdíjba küldenének, aki 1990 előtt már ítélkezett, illetve hogy megszűnne a Kúria és beolvadna az Alkotmánybíróságba. Hangsúlyozta: a minisztérium befolyása a bíróságokra "a nullához igazodik".
Jelentősen növelni kell a magyar tulajdonú vállalatok súlyát a gazdaságban a hozzáadott értéket tekintve - mondta Palkovics László technológiai és innovációs miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági és kulturális bizottsága együttes hétfői ülésén megtartott, kinevezés előtti meghallgatásán, amelyet követően mindkét bizottság többsége támogatta a jelölt kinevezését.
Palkovics László kifejtette: bár a cégek 97 százaléka magyar tulajdonú vállalat, mégis kevesebb hozzáadott értéket állítanak elő, mint a 3 százaléknyi multinacionális cég, ezért a magyar cégek termelékenységének növelését szorgalmazta az innováción és az új technológiák alkalmazásán keresztül. A feladatok közé sorolta a magyar tulajdonú globális értékláncok és magyar márkák építését, ahogy a multicégek megtartását is az országon belül, és esetükben a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek bevonzását, a magyar tulajdonú vállalatok mint lokális partnerek segítségével. Szükségesnek nevezte a kkv-k versenyképességének növelése az adó-és adminisztrációs terhek csökkentésével, és a szektor termelékenységének és innovációs képességének növelését az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakításával. Szavai szerint növelni kell a munkaerő termelékenységét a szak és felnőttképzés fejlesztésével, amelyben jelentős lemaradása van Magyarországnak. Arra kell törekedni, hogy minden negyedik ember munkája során tanuljon valamit, képezze magát - hangsúlyozta. Az új tárca az innovációért és a technológiák koordinációjáért felel egyebek mellett, de idetartozik a szakképzés is.
Palkovics László a minisztérium kiemelt területei közé sorolta a mesterséges intelligencia ( AI), a robotizáció, az automatizáció területeit is, és hangsúlyozta, hogy az új technológiák megjelenése a munkaerőpiac átalakulásához vezetnek, azonban nem kiszorítják a munkaerőt, hanem új követelményeket támasztanak.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik feladata egyetértési pontokat találni a választókkal a kormány által fontosnak ítélt ügyekben, a foglalkoztatás, a családtámogatás és az illegális bevándorlás terén - mondta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának alakuló ülésén. Rogán Antal ismertette: a kormány továbbra is arra törekszik, hogy segély helyett munkát biztosítson mindenkinek, bővítse a családok adókedvezményeit és a gyermeket nevelők támogatását.
Pintér Sándor változatlan célok mellett kezdené meg negyedik belügyminiszteri ciklusát, amelyben továbbra is Magyarország kultúrájának, nemzeti szuverenitásának megvédésére törekedne a rend és a biztonság megtartása mellett. A jelenlegi tárcavezető erről az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságainak összevont miniszter-jelölti meghallgatásán beszélt.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hete
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 2 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 2 hete
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 2 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 2 hete
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 3 hete
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 3 hete
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 3 hete
- Pék 3 hete


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben