Mit várnak a kiscégek 2007-től?
A hazai cégek 2007 első félévére szóló üzleti várakozásaiban nagyfokú bizonytalanság érezhető. A nem túl bíztató gazdasági kilátásokra talán az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv pénzei nyújthatnak gyógyírt.
A magyarországi kis- és középvállalatok (kkv-k) rövid távú fejlődését negatívan érinti a háztartások csökkenő fogyasztása és a gyorsuló infláció, derül ki az Ecostat felméréséből. A cégek növekvő adó- és járulékterhe, a közszolgáltatások áremelése az államháztartás javításának következménye.
Borúlátóbbak a kkv-k
A kis- és középvállalati szektor 2007 első félévére a nemzetgazdaság helyzetét valamivel borúlátóbban értékeli, mint saját lehetőségeit. Az elmúlt hónapokban tapasztalt véleményingadozás a Konvergencia Program megvalósítását övező szkeptikus állásfoglalások következménye. Az EU szakértői a reformintézkedések megvalósítását reális célkitűzésnek értékelik. Véleményüket a tőzsdei folyamatok, a forintárfolyam erősödése és a befektetői bizalom érezhető megnyilvánulásai támasztják alá.
A következő fél évre a nemzetgazdaság javuló kilátásaiban bízik a hazai vállalatok 13 százaléka. A pesszimista válaszok aránya megegyezik a novemberivel, 54 százalék. Saját vállalkozásuk féléves kilátásait optimistán ítéli meg a cégek 15 százaléka, a pesszimista válaszok aránya féléves összehasonlításban kedvező, 41 százalék. A vállalkozások korábbinál szűkebb köre számol a teljesítménye pár hónapon belüli bővülésével. Az optimista cégek aránya decemberben mindössze 18 százalék, olvasható a felmérésben.
Erősödő versenyt várnak
A következő évben a kkv-k 28 százaléka erősödő piaci versenyt feltételez, új, tőkeerős versenytárs megjelenésétől tart 38 százalékuk. A két mutató mérsékelt növekedése a hazai versenyhelyzet élénkülésére utal. A kkv-szektor beszállítói lehetőségeinek megítélése az elmúlt fél évben ingadozott. Jelenleg a vállalkozások kevesebb mint egynegyede tartja magát esélyesnek a multinacionális vállalatokkal való sikeres együttműködésre.
Vállalkozások szűnhetnek meg
2007 első félévében a kkv-k gazdálkodási körülményei romlanak az előző évekéhez képest. A cégek értékesítési lehetősége a belföldi vásárlóerővel párhuzamosan szűkül, ez a körülmény nemcsak fejlődésüket korlátozza, de sok vállalkozás esetében a fennmaradás esélyét is rontja. A külpiaci lehetőségek bővülése elsősorban a versenyképes középvállalatoknak kedvez.
A kkv-szektor előrejelzése szerint tevékenységének bővítését legnagyobb mértékben a belföldi piac szűkülése akadályozza. A rövid távú hazai értékesítési lehetőségek megítélése visszafogottabb. Bár a pesszimista válaszok aránya november óta nem változott (39 százalék), az optimista cégek köre 10 százalékra szűkült. A külpiaci értékesítés lehetőségének megítélése is kedvezőtlenebb. Rosszabbodó esélyekkel az előző havi 3 százalékkal szemben egytizedük számol, változatlanságot háromnegyedük feltételez.
A likviditási helyzet bizonytalan
A kkv-k pénzügyi helyzete 2007-ben várhatóan nem javul, a közterhek és a működési költségek növekedése sok cég számára komoly nehézséget fog jelenteni. Decemberben a hazai vállalkozások 37 százaléka nem számol likviditási helyzete rövid távú változásával. Egy hónap alatt 34 százalékról 46 százalékra emelkedett a romló pénzügyi helyzet kialakulását prognosztizáló cégek aránya. A likviditási nehézségek leküzdésére a vállalatok többsége pénzintézeti hitel felvételét, másodsorban fejlesztései elhalasztását tartaná megoldásnak.
E-bevallás
2007-ben az egy évvel korábbi, mintegy 50 ezerrel szemben már 1,2 millió munkáltatónak, kifizetőnek és egyéni vállalkozónak kötelező havonta, elektronikusan, az interneten keresztül benyújtania adó-, járulék és egyéb bevallását, aminek első lépcsője az ügyfélkapus regisztráció. Az ehhez szükséges regisztrációra novemberben újra figyelmeztették a cégeket.
Az adóhatóság azt tanácsolja az internettől idegenkedő adózóknak, hogy bevallásuk benyújtásához vegyék igénybe szakmai szolgáltató segítségét, s adják be minél korábban azokat, hogy elkerüljék a február közepi csúcsot, amikor több beadási határnap is lesz. A regisztrációs kötelezettséget nem árt komolyan venni, mert az APEH 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki az ezt elmulasztókra.
Az NFT II is segíthet 2007-ben
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja 2007-2013 közötti tervezési időszakban az Európai Unió JEREMIE mechanizmusával összhangban különböző pénzügyi eszközökkel és szolgáltatással javítja a mikro-, kis-, és középvállalkozások külső forrásbevonásának lehetőségét. Az Operatív Program a mikrofinanszírozás, a garanciaeszközök és a tőkepiac fejlesztése területén kívánja megkönnyíteni a vállalkozások finanszírozási forrásokhoz való hozzájutását.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?