kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

MNB-jelentés - magas "bérnyomás"

Az MNB inflációs prognózisának megemelését a lényegesen magasabb olajár és a gyorsabb bérnövekedés indokolja. A jegybank szerint a bérinfláció hátterében a szűkös feldolgozóipari munkaerőkínálat áll.

MNB-jelentés – magas „bérnyomás" 2004. augusztus 17. " class="kapcsszoveg">Kovács Tímea Az MNB inflációs prognózisának megemelését a lényegesen magasabb olajár és a gyorsabb bérnövekedés indokolja. A jegybank szerint a bérinfláció hátterében a szűkös feldolgozóipari munkaerőkínálat áll. Járai Zsigmond szerint túlvagyunk az inflációs csúcson, ezért teljesen helytálló az az összes többi piaci szereplőnél optimistább prognózis, hogy a második negyedévi 7,3 százalékos átlagos infláció az év végére 6,1 százalékra, a jövő év végére 4,4 százalékra mérséklődik. Legalábbis így kommentálta a jegybankelnök az MNB augusztusi Jelentés az inflációról kiadványát. A piaci elemzők együttes megítéléséhez képest szép képet festő jegybanki inflációs pálya, azért is meglepő, mert a májusban 2004 decemberére tett 6,0 százalékos és a 2005 végére akkor jósolt 4,0 százalékos inflációs előrejelzésen alig változtattak, miközben az inflációt felfelé hajtó nyomás erősödött a gazdaságban. A korábbi, jövő év végére várt 4 százalékos inflációs prognózis megemelését két tényezővel magyarázta Járai Zsigmond. A 0,4 százalékpontos többlet egyik fele a magasabb olajárakból, a másik fele a gyorsabb bérnövekedésből adódik.Politikai nyomás?Nem tartjuk rózsásnak a magyar gazdaság külső és belső egyensúlyi állapotát - mondta a Monetáris Tanács hétfői 50 bázispontos kamatcsökkentése utáni tájékozatón Járai Zsigmond, a jegybank elnöke. Ezért emeltük a folyó fizetési mérleg GDP-arányos deficitjére vonatkozó 2004-es előrejelzést 8,3 százalékról 8,8 százalékra, és az államháztartás ESA alapon képzett GDP arányos hiányát 5,3 százalékról 5,4 százalékra - jelentette ki Járai Zsigmond. A jegybank elnöke szerint további intézkedések nélkül nem tartható a Pénzügyminisztérium által eredményszemléletben (ESA alapon) prognosztizált 4,6 százalékos idei államháztartási hiány. Mivel a konvergenciaprogram szerint évi 0,5 százalékponttal kívánja csökkenteni a kormány a deficitet, ezért az MNB az általa ez évre várt 5,4 százalékos államháztartási hiány után 2005-re 4,9 százalékkal számol. Nem befolyásolt semmilyen politikai nyomás a kamatcsökkentés ügyében - felelte a Reuters kérdésére Járai Zsigmond. Foglalkoztatási korlát Az elmúlt időszakban kibontakozó munkaerőpiaci folyamatok - a bérinfláció emelkedése révén – nemcsak az idei év végén várható inflációs mértékre, hanem a jövő év során is komoly kockázatokat hordoznak magukban. Ezért a májusi jelentéshez képest jelentősen módosultak a jegybank bérinflációra vonatkozó feltevései: az idei évre eddig várt 8,1 százalékot 9,5 százalékra, a jövő évi 6,8 százalékot pedig 8,5 százalékra változtatták. 2003 elejétől a külső konjunktúra élénkülésével párhuzamosan a vállalatok növekvő tőke- és munkaerő-felhasználással javították kibocsátásukat. A vállalkozások eleinte a számukra legkevésbé költséges megoldást választják a bővülő kereslet kielégítésére, és a már meglevő munkaerő ledolgozott munkaóráinak számát emelik, így alkalmazkodnak. Az átlagos munkaóraszám növekedésének tendenciája Magyarországon is megfigyelhető volt a múlt év első negyede óta folyamatosan, elsősorban a feldolgozóipar adataiban. A feldolgozóipari foglalkoztatottság – bár arra számítanánk, hogy ez a mutató is nőni kezd - folytatta az immáron 2000 vége óta tartó esését. A várakozás és a tények közötti eltérés különösen szembetűnő, ha a foglalkoztatottság és az átlagos munkaórák korábbi adatait visszanézzük. Jellemző ugyanis, hogy a munkaórák dinamikáját a foglalkoztatottság két-három negyedéves késéssel követi, míg a mostani fellendülési ciklusban ez az igazodás egyelőre nem vehető észre. A jegybank szakemberei szerint a folyamatok hátterében a feldolgozóipari szakmákban a munkaerőkínálat szűkössége áll. A Foglalkoztatási Hivatal, a Munkaügyi Minisztérium, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége készített olyan felméréseket, amelyek egyaránt alátámasztják azt a vélekedést, hogy a bővülő kereslet a szakképzett – főként fizikai – szakmunkások hiányába ütközik. Fotó: MTIElszaladó bérek A munkaerőpiacon jelentkező szűk keresztmetszet első körben a feldolgozóipari bérek gyors emelkedésében csapódik le, amit ezek a vállalatok termelékenységük javításával könnyen ellensúlyozni tudnak. Ám nagyon valószínű, hogy a bérnövekedés átgyűrűzik a szolgáltatási szektorba, anélkül, hogy ott a termelékenység ehhez igazodna. Végső soron a gazdaság fokozott bérinflációval találhatja szembe magát, ami rövid áttétellel a fogyasztói árak szintjében is megmutatkozik majd. A jegybanki elemzők gondolatmenete olyannyira valós veszélyt jelez, hogy a versenyszféra bérinflációja 2003 közepétől fogva erőteljesen gyorsult úgy, hogy az elmúlt fél év során sem mérséklődött a bérnövekedési ütem. A külső konjunktúra további javulásával számolva a bérekre nehezedő nyomás az elkövetkező egy-másfél évben sem fog számottevő mértékben csökkenni. A tavalyi közel 9 százalékos éves átlagos bérnövekedés után a stáb idén 10 százalékot, jövőre pedig ismét 9 százalékot vár.Banki chatA Magyar Nemzeti Bank, zártkörű "on-line háttérbeszélgetést" tartott hétfőn és kedden a Jelentés az infációról című kiadvány kapcsán. A chatroomban az első napon 3 külföldi elemző jelent meg. Kérdéseik az olajár begyűrűzésére és a benzin jövedéki adózásában történt változások figyelembe vételét boncolgatták először, a közgazdasági főosztály szakemberei pedig az inflációs jelentésben is megtalálható magyarázatokkal válaszoltak. Az erősödő devizahitelezés is felmerült, mint a folyó fizetési mérlegre ható tényező, ennek befolyását a stáb ugyan implicit módon, de figyelembe vette a nettó hazai megtakarításokon keresztül. Emellett a külföldi elemzők rákérdeztek egy esetleges költségvetési megszorítás inflációs hatásaira és a feldolgozatlan élelmiszerek árváltozására készült prognózis módosulására.Sokkoló olajár A májusi előrejelzéshez képest jelentősen magasabb olajárakkal számolt a jegybank augusztusi inflációs jelentése. Amíg 2004 végére 11,7 százalékkal, addig a következő év decemberére 22,6 százalékkal magasabb piaci érték adódott. Bár a júliusi, hordónként 40 dolláros árszint reményeik szerint jövőre fokozatosan 35 dollárra csúszik vissza, az olaj határidős kereskedése alapján becsült olajár mégis a teljes inflációs pályát is megemeli. A stáb a 10 százalékkal magasabb olajár magyar gazdaságra gyakorolt hatásairól készített szimulációkat. Ezekből kiderül, hogy ez a külső hatás számottevően érvényesülhet a hazai árakban. Mivel Magyarországon a benzin árának közel kétharmada különböző adójellegű terhekből tevődik össze, a tartósan magas olajár itt nem gyűrűzik be teljesen a benzin végső ellenértékébe. Ugyanakkor az olaj világpiaci árának alakulása késleltetve, de közvetlenül is nagyban meghatározhat bizonyos energiaárakat, gondoljunk például a gázra vagy a kőolajból előállított termékekre. A végeredményt tekintve 2004-ben év végén akár 0,2 százalékponttal magasabb fogyasztói infláció is elképzelhető, a késleltetett begyűrűzés miatt pedig 2005 decemberében további 0,4 százalék plusszal „sokkolhatja" a kőolaj a hazai árszínvonal-növekedést.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozót épített le egy év alatt a 15 legnagyobb magyarországi gyár

Csak négy olyan gyár van, ahol többen dolgoznak, mint tavaly. Teljes cikk

A TAJ-kártya helyett a TB-kiskönyv szűnik meg jelenlegi formájában

A mostani rendelet nem utal rá, hogy a TAJ-kártya funkcióit az e-személyi fogja kiváltani. Teljes cikk

Felmérés: a vezetők többsége szerint a munkaerő még nem áll készen az AI hatékony hasznosítására

A vezetők majdnem fele azt tapasztalta, hogy a munkatársak többsége elutasító vagy kifejezetten ellenséges az MI-vel szemben. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek