Módosuló szja-szabályok
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szja-bevallási és ellenőrzési tevékenységét vizsgáló állami számvevőszéki (ÁSZ) jelentés nyomán több jogszabály módosítása várható – tudta meg a NAPI Gazdaság.
Az ÁSZ kiemelte, hogy az APEH nem végzi el azoknak a magánszemélyeknek az egyszerűsített ellenőrzését, akik munkáltatói adómegállapítással élnek. A bevallást ezúton benyújtó magánszemélyek ellenőrzése számítástechnikai módszerrel nagy számban elvégezhető lenne, eddig a vonatkozó jogszabálynak értelmezése miatt nem került rá sor: míg a Pénzügyminisztérium adóbevallásnak tekintette a munkáltatói adómegállapításokat, addig az APEH nem. A jogszabály egyértelművé tételén túl a jövőben jobban összevethetővé teszik majd az adatokat, fokozottan ellenőrizve az adatszolgáltatókat.
Az ÁSZ a munkáltatói adómegállapítással kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy az APEH nem kíséri kellőképpen figyelemmel a munkáltatói adatszolgáltatások, valamint a jövedelemadó-bevallások külön kezelt bázisában előforduló párhuzamosságokat. A 2,2 millió munkavállalói adómegállapítás lefuttatása során 2002-nél 15 ezer olyan adózóra akadtak, akik mind munkáltatójukon keresztül, mind önbevallóként elszámolták szja-jukat. A 15 ezres állományból 6 ezren élek visszaigényléssel, így előfordulhat, hogy duplán utalja ki az adóhatóság az igényelt összeget. A kiutalás előtt a visszaigénylést tartalmazó bevallások 1,2–2 százalékát ellenőrzi az APEH, ezek között a megállapítással zárult ellenőrzések aránya csaknem duplájára, 22 százalékra emelkedett 1998–1999-hez képest 2000–2002-re, tavaly azonban 16 százalékra csökkent.
Az adatszolgáltatást hiányosan vagy nem teljesítőkkel szemben alkalmazott mulasztási bírság kapcsán is eltérően értelmezte a vonatkozó szabályozást a szaktárca és az adóhatóság, amely a lehetőségeknél kevésbé hatékony szankcionálási gyakorlathoz vezetett az ÁSZ megállapítása szerint. Az APEH álláspontja szerint az adózás rendjéről szóló jogszabályokból nem volt kiolvasható, hogy a mulasztási bírság összegének az adóalanyok (magánszemélyek) és nem az adatszolgáltatást benyújtók (munkáltatók) számához kellene igazodnia. A jövőben a PM verzióját egyértelműsíti a jogszabály-módosítás. Az átlagos mulasztási bírság összege az 1998-as 73 600 forintról 19 400 forintra csökkent 2002-re. A jogerőssé vált mulasztási bírságot megállapító határozatok száma 2001-ben 906 ezer, 2002-ben 1 171 ezer volt, az így befolyt összeg rendre 18,13, valamint 26,36 millió forint volt.
forrás: Napi Gazdaság Online
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?