MSZP: a vezetőknek kell vállalniuk a felelősséget a MÁV-nál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MSZP alelnöke szerdán arra szólította fel a kormányt és a MÁV vezetőit, hogy ne a vasúttársaság dolgozóival "vitessék el a balhét" azért, mert a múlt héten két InterCity vonat közel került egy balesethez - írja az MTI.
Komjáthi Imre egy budapesti sajtótájékoztatón beszélt arról az esetről, amikor Hort-Csány állomás közelében meg kellett állítani két, egymással szembe közlekedő InterCity vonatot, mert a váltó rossz irányba állt. A politikus azt feltételezte, hogy ha vizsgálat indul az ügyben, akkor nagy valószínűséggel a dolgozók fogják "elvinni a balhét". Az alelnök kijelentette: a vezetőknek kell kiállniuk és vállalniuk a felelősséget a MÁV-nál kialakult helyzetért.
A sajtótájékoztatón részt vett Bangóné Borbély Ildikó, aki felhívta a figyelmet a növekvő munkaerőhiányra. Hangsúlyozta, hogy már 2015-ben is mintegy 300 ember hiányzott a vasúttársaságoktól, és ez a szám már eléri az 1500-at. A dolgozók túlterheltségéről beszélő képviselő azt mondta, hogy bármikor bekövetkezhet egy tragédia.
Komjáthi Imre kérdésre válaszolva közölte, nem tervezi, hogy ismét odaláncolja magát az esztergomi Suzuki-gyár épületéhez, de továbbra sem hagyják magára azt a dolgozót, akit eltávolítottak a cégtől miután szakszervezetet alapított.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek