kapubanner for mobile

Munka helyett takarítás, kertészkedés

A Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke - ma a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója - is játszott a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjaival a cég jótékonysági napján, mely során iskolákban, óvodákban segítettek a cég munkatársai. A könyvvizsgáló és tanácsadó cég június első két hetében a világ hat kontinensén húsz országban adja egy teljes napi árbevételét - dolgozói munkáját - támogatásként a kiválasztott szervezeteknek.

Június másodikán a Deloitte magyarországi munkatársai az iroda helyett nyolc, gyerekek által használt intézménybe mentek dolgozni: volt, ahol nyelvórát tartottak, míg máshol takarítottak vagy kertészkedtek és játékokat javítottak a cég irodájának közelében, a főváros hatodik kerületében. A cég által másodszor megrendezett "Tettek napja" programmal a cég közösség iránti elkötelezettségét kívánja demonstrálni:"a Tettek Napja abban különbözik az egyéb támogatásunktól, hogy itt nem anyagiakkal, hanem tettekkel kívánjuk kifejezni, ami fontos számunkra: az egymás iránti elkötelezettség"- nyilatkozta a cég sajtóközleményében Dr. Kádár Gabriella, a Deloitte marketing és üzletfejlesztési igazgatója, aki a közösen végzett jótékony munka közösségépítő erejét is kiemelte.

"Olyan feladatokat végzünk, el, amire valószínűleg senkinek sem lenne ideje. - mondta a Tettek Napján résztvevő egyik Deloitte-dolgozó, miközben a Vakok Intézetének kertjében álló , gyakorló-villamosfülkének a padlóját mosta. Arra a kérdésre, hogy mit ért társadalmi felelősség alatt, azt válaszolta: "Az, amikor egy profitorientált cég valami olyat tesz, ami nem ezt a célt szolgálja." A megkérdezett fiatalember egyébként szívesen vett részt a programban, mert, mint mondta ő "egyébként is érzékeny a társadalmi problémákra", így a jótékonysági napon ezért is tehet valamit.

A tettek napja keretében a cég dolgozói a Lovag Utcai Általános Iskolában a játékos sorversenyekkel, kézműves foglalkozásokkal és szellemi vetélkedőkkel szórakoztatták a gyerekeket. Az Állatkertben a Deloitte dolgozói saját gyerekeikkel együtt segédkeztek, a Városligeti Fasori Óvodában rajzoltak, festettek, sógyurmáztak, süteményt sütöttek az óvodásokkal, a Munkácsy Mihály Utcai Óvodában virágot ültettek és a gyerekekkel játszottak, a Szinyei Merse Pál Gimnázium négy osztályában érdekes témákról tartottak előadásokat a diákoknak és a "csokitőzsde" segítségével igyekeztek bemutatni a diákoknak az igazi tőzsde működését. A Vakok Intézeténél ablakot mostak és fürdőszobát takarítottak, játékokat mostak le a dolgozók, míg a Szondi Utcai Óvodában festettek, mázoltak, a Vörösmarty Utcai Általános Iskolában palántáztak és kézműves foglalkozásokat tartottak. A kerti munkához szükséges eszközöket a Főkert biztosította az adakozó cégnek.

A jótékonysági nap hetén a Deloitte részt vett a Baptista Szeretetszolgálat akciójában is: az irodában tizenöt doboznyi ruhát, cipőt és egyéb adományt gyűjtöttek a rászorulóknak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek