Munkába állnak a rokkantnyugdíjasok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEddig kétszáz esetben indított vizsgálatot a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal olyan személyek ügyében, akik pénzért befolyásolták a leszázalékolási eljárásokat. A kormány célja, hogy a visszaéléseket felülvizsgálja és legalább százezer embert vezessen vissza a munkaerőpiacra - írja a Magyar Nemzet.
A kormány szerint a korábbi visszaélések miatt legalább százezer embert lehet a munkaerőpiacra visszavezetni. Az országos rehabilitációs hivatal főigazgatója azt mondta: megfelelő rehabilitáció után a többségnek van esélye újra munkába állni. Pósfai Gábor szerint nem biztos, hogy százszázalékos munkaerő lesz, aki így visszakerül a piacra, de ez még mindig jobb az államnak, mintha rokkantnyugdíj formájában fizeti ki ezt a pénzt.
A nemzetgazdasági miniszter elsősorban azoknak adna munkát, akiknek 50 és 79 százalék közötti az egészségkárosodása, és még több mint 5 éve van a nyugdíjkorhatárig.
HírTV/Magyar Nemzet
A nemzetgazdasági miniszter elsősorban azoknak adna munkát, akiknek 50 és 79 százalék közötti az egészségkárosodása, és még több mint 5 éve van a nyugdíjkorhatárig.
HírTV/Magyar Nemzet
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
