Munkahelyteremtés Orbán Viktor módra
A mostani politikai kurzus elkötelezett a munkahelyek létesítése mellett - jelentette ki Orbán Viktor a Sapa Profiles Kft. székesfehérvári beruházása kapcsán. A kormányfő azt mondta, a célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet megteremteni.
A kormányfő a Sapa Profiles Kft. több mint 548 millió forint európai uniós támogatással, az Új Magyarország Fejlesztés Terv keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában, 1,4 milliárd forint (ötmillió euró) beruházással megvalósuló új, 8 ezer négyzetméter alapterületű megmunkáló csarnokának alapkőletételi ünnepségén vett részt.
A célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet megteremteni - mondta a miniszterelnök.
"Nyilvánvaló, hogy a magyar állam soha sem fog tudni létrehozni egymillió új munkahelyet, s ez nem lenne kívánatos, épp elég nagy baj az ma is, hogy a piacon alkalmazottak és a közszférában alkalmazottak aránya egészségtelenül tolódott el a közszférában alkalmazottak javára, tehát növelni kell a piac részesedését - fogalmazott.
Szavai szerint a kormány a jövőben is azokat a beruházásokat fogja támogatni, amelyek a magyar emberek számára kenyérkereseti lehetőséget biztosítanak. Elmondta, hogy a mostani magyar kormány azt szeretné, ha Magyarország ismét Közép-Európa legvonzóbb és legversenyképesebb befektetési helyévé, célpontjává váljon. Ehhez megvan a víziója. Szükség van még a lehető legkevésbé bürokratikus, a vállalkozásokat kiszolgáló közigazgatási rendszerre - e téren még rengeteg teendője van az országnak - , valamint a kiszámíthatóságra - fejtette ki.
"A következő években egy kiszámítható gazdaságpolitikát kínálunk a befektetőknek. A kiszámíthatóság része lesz egy folyamatosan csökkenő adórendszer is, amely tiszta, egyszerű, világos és átlátható lesz, s ösztönözni fogja az újabb és újabb beruházásokat" - mondta a miniszterelnök.
Szavai szerint az alumíniumfeldolgozó tevékenységet végző Sapa Profiles Kft. beruházása nemcsak azért jó az országnak, mert kenyeret ad 150-200 embernek, hanem azért is, mert olyan terméket állít elő, amely a világon legmagasabb színvonalat képviselő termékekhez - például a legnevesebb autómárkákhoz - használnak fel.
John van den Nieuwelaar, a világszerte több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztató norvég Orkla csoporthoz tartozó Sapa ügyvezetője hangsúlyozta: a Sapa csoporton belül, - az alumíniumprofil-gyártást érintő gondok ellenére - , Székesfehérváron jutott a legtöbb pénz fejlesztésre. Tavaly mintegy hétmillió eurót költöttek a feldolgozottabb termékek, alkatrészek, részegységek arányát növelő fejlesztési beruházásokra. Növelni tudták a prémiumkategóriájú személygépkocsik gyártásához a beszállításokat, s beszállítói lettek a napenergia-hasznosítással összefüggő iparágaknak.
A Sapa Székesfehérváron hozta létre a még fejlesztés alatt levő globális pénzügyi és adminisztrációs, valamint telekommunikációs szolgáltatási központját.
A szakemberképzésben együttműködik a székesfehérvári Gróf Széchenyi István Szakközépiskolával. Erről a tevékenységéről is elismerősen nyilatkozott Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy a kormány modernizálni fogja a szakképzési rendszert.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?