Munkanélküliség: 100 milliárd eurós mentőövet dob az EU a tagállamoknak
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a munkanélküliség szükséghelyzeti kockázatait mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközről (SURE), amelynek keretében a koronavírus-válság okán akár 100 milliárd euró összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak - közölte az uniós tanács.
Az eszköz lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy uniós pénzügyi támogatást igényeljenek az olyan állami közkiadások hirtelen és jelentős megemelkedésének finanszírozásához, amelyek február elseje óta, a válság miatt bevezetett nemzeti intézkedések következtében jelentkeztek. Ilyen például a csökkentett munkaidő rendszere és az ahhoz hasonló, egyebek között az önálló vállalkozóknak biztosított intézkedések, illetve bizonyos, főként a munkahelyeket érintő egészségügyi rendelkezések.
Az uniós eszköz az eurócsoport által április 9-én elfogadott három, összesen 540 milliárd euró értékű biztonsági háló egyike, amelyet a munkahelyek, a munkavállalók, a vállalkozások és a tagállamok támogatására hoztak létre. Az uniós vezetők április 23-án hagyták jóvá a megállapodást, és azt kérték, hogy a csomag június 1-jétől álljon rendelkezésre.
Az uniós tagállamok pénzügyi és gazdasági miniszterei videokonferenciájuk folyamán áttekintették továbbá a vállalkozások likviditás-támogatását célzó, az Európai Beruházási Bank 2 milliárd eurós garanciaalapjának működésével kapcsolatos vitákat is.
Az úgynevezett helyreállítási alappal kapcsolatban Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke elmondta, a hétfőn bejelentett francia-német 500 millió eurós javaslat a következő hosszú távú költségvetés részeként arányos az EU-t érintő gazdasági kihívással, és a bizottság figyelembe fogja venni, mielőtt jövő szerdán hivatalosan is bejelentik saját tervüket. Úgy fogalmazott, hogy a testület egy olyan eszközt fog bemutatni, amely erősíti az európai gazdaság helyreállítási és ellenálló képességét, valamint a befektetésekre és a strukturális reformokra is összpontosít.
"Nemcsak kiegészítő pénzre van szükségünk, hanem reformokra és vállalkozás-barátabb környezet megteremtésére is" - hangsúlyozta.
Az alelnök elmondta, hogy a helyreállítási alap nagy része 2021-ben lesz elérhető, de vizsgálják annak lehetőségét is, hogy egyes forrásokat már az idén is le lehessen hívni. Mindenesetre - tette hozzá - nagyon fontos hogy a következő EU-csúcson a tagállami vezetők minél előbb megállapodjanak az alapról.
Hétfőn 500 milliárd euró összegű helyreállítási alapot javasolt a német és a francia kormány a több éves pénzügyi keret részeként, amiből vissza nem térítendő támogatásokat juttatnának a koronavírus-járvány által leginkább sújtott tagállamoknak és régióknak.
Christine Lagarde, az Európai Központ Bank elnöke szerint a javaslat "ambiciózus, és jól fókuszált".
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?