Munkanélküliség miatt spórolnak az amerikai szülők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy frissen közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint kevesebbet terveznek költeni az amerikai szülők az iskolakezdésre. Spórolási szándékukat a nehezebb gazdasági körülményekkel magyarázzák, hiszen sokukat a munkájuk elvesztése, vagy éppen az elbocsátástól való félelem sarkallja takarékoskodásra.
Az iskoláskorú gyerekek szülei elsősorban a diszkont áruházakat tervezik felkeresni, hogy olcsóbban megússzák a ruhák, írószerek és hátizsákok beszerzését.
A Deloitte által megrendelt kutatás eredményei szerint az amerikai szülők 64 százaléka kevesebb kiadással szeretné megúszni az idei iskolakezdést. A válaszadók 43 százaléka mintegy 100 dollárral tervez kevesebbet költeni az iskolaszerekre a szokottnál. Ezek az arányok csak néhány százalékkal alacsonyabbak, mint amit a tavalyi év azonos időszakában mérték. A szakértők szerint a spórolási szándékot jelzi, hogy a gazdasági válság továbbra is rányomja bélyegét a vásárlókedvre.
Ezt az álláspontot támasztják alá a megkérdezettek által megjelölt spórolásra késztető okok is. A felsorolt lehetséges motivációk közül a válaszadók több mint fele jelölte meg kiadáscsökkentő szándékaik egyik okaként a gazdasági körülményeket, valamint a benzin, az élelmiszer és energiaárak emelkedését. A megkérdezettek 22 százaléka mondta, hogy munkája elvesztése miatt kénytelen kevesebbet költeni, míg 17 százalékuk tart attól, hogy elvesztheti az állását, ezért felkészülési szándékkal fogja vissza kiadásait. A válaszadók mintegy harmada egyébként is igyekszik spórolni, illetve szintén harmaduk jelezte, hogy adósságcsökkentő szándékkal költ kevesebbet a megszokottnál.
ELTE TáTK hírlevél

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?