kapubanner for mobile

Munkanélküliség: rosszabb adatokra számítottak az elemzők

A vártnál jobb lett a 2012. március-májusi időszak 11,2 százalékos munkanélküliségi rátája az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a foglalkoztatás további bővülését várják a következő hónapokban.

images

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a ráta, túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően. Ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára - fűzte hozzá.

A munkanélküliek száma 10,5 ezerrel csökkent az előző háromhavi átlaghoz, míg 19,6 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az aktív dolgozók száma egy év alatt 82,4 ezerrel bővült, ami kedvező folyamatokat tükröz.

Az aktív munkavállalók számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja - vélekedett az elemző. Így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma. Szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség.

Suppan Gergely arra számít, hogy a nyári hónapokra 10,6 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot. Az éves átlagos munkanélküliség -– valamivel magasabb foglalkoztatás mellett -– a tavalyi egyező mértékű, 11 százalékos lehet.

Pálffy Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. pénzügyi elemzője mindehhez azt tette hozzá, hogy az elemzők 11,3 százalékos munkanélküliségi rátára számítottak, míg a KSH 11,2 százalékos munkanélküliségi rátát publikált, ami egyértelműen kedvező jelzés a befektetőknek, a pénzpiacoknak.

Mindez tükröződik abban is, hogy a régiós valuták közül a forint erősödése e legdinamikusabb. Ez a kedvező trend fenn is maradhat a pénzügyi elemző szerint, ha az uniós csúcsról nem érkeznek a következő napokban kedvezőtlen hírek a befektetők számára.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk