Munkáskvóta bevezetését javasolja a szocialista Filló Pál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA rendezett munkaügyi kapcsolatok része a szakszervezetek léte - jelentette ki Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus kiemelte: olyan szabályozásra van szükség, melyben konkrétan kimondjuk, a rendezett munkaügyi kapcsolatok része, hogy "a szakszervezetek tudjanak dolgozni, tisztességes módon tudjanak érdekeket képviselni".
Mint hangsúlyozta, a magyar munkavállalók azért is kiszolgáltatottak, mert nem tudják kontrollálni, hogy bejelentett módon dolgoznak-e, és vajon fizetik-e utánuk a különböző járadékokat. Elmondta azt is, hogy véleménye szerint be kellene vezetni a munkáskvótát, mellyel nőne a munkás, vagy másképpen munkavállalói képviselők száma a parlamentben.
Mint hangsúlyozta, a magyar munkavállalók azért is kiszolgáltatottak, mert nem tudják kontrollálni, hogy bejelentett módon dolgoznak-e, és vajon fizetik-e utánuk a különböző járadékokat. Elmondta azt is, hogy véleménye szerint be kellene vezetni a munkáskvótát, mellyel nőne a munkás, vagy másképpen munkavállalói képviselők száma a parlamentben.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
