Nagy az érdeklődés a munkahelymegtartó támogatások iránt
A munkahelymegtartó támogatások iránt rendkívüli az érdeklődés, több mint kétezer pályázat érkezett be, emiatt az Országos Foglalkoztatási Alap Közalapítvány február végén átmenetileg felfüggesztette az igénylések befogadását - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön Herenden.
A 6 milliárdos összeget a kuratórium egymilliárddal már megemelte, s újabb egymilliárdot is erre fordítanak a megtakarításokból - mondta a szaktárca vezetője. A miniszter megjegyezte, hogy az országos pályázat mellett rendelkezésre állnak a régiók tízmilliárdos összeget meghaladó gazdaság-fejlesztő támogatásai is.
Szűcs Erika tájékoztatása szerint április közepéig meghirdetnek uniós támogatással a kisvállalkozásoknak egy 20 milliárdos, a nagyvállalkozásoknak pedig 10 milliárdos támogatási keretet. Hozzátette: előkészület alatt van egy olyan 20 milliárd forintos keret, amely képzéssel segít a munkahelyeiket elvesztett embereknek.
A miniszter hangsúlyozta: az Országos Közmunkatanács által szervezett közfoglalkoztatási programok is beindultak - például az egészségügyi kórházi segédápolói -, és kezdődik hamarosan az erdészeti és a vasúti, valamint a Honvédelmi Minisztériummal közös közmunkaprogram is.
A miniszter szólt arról, hogy az Ajka Kristály Kft., ahol szintén látogatást tett csütörtökön -, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. olyan különleges értéket képvisel a magyar gazdaságban, amelynek termékeinek fokozottabb védelmet kell élvezniük. Ajkán és Herenden nemcsak a munkahelyeket védjük meg, hanem egy nagy hagyományokkal és kultúrával bíró értéket is - mondta Szűcs Erika.
Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy 2009-ben és 2010-ben összesen 13,1 milliárd forint támogatást juttatnak a régió kis- és középvállalkozásainak gazdaság-fejlesztésre.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója rámutatott: ha februárban nem kaptak volna több mint 200 millió forintnyi munkahelymegtartó állami támogatást, akkor a 900 dolgozójukból akár 230-at is el kellett volna küldeniük "átmeneti időszakra".
MTI/Népszava
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 4 napja
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 5 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 5 napja
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hónapja
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hónapja
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 1 hónapja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?