kapubanner for mobile

Adótanácsadók véleményét kérte ki a NAV

A NAV újfajta digitális szolgáltatásai és az ellenőrzések változásai szerepeltek a középpontban az Adókerekasztal első ülésén, amelyet azért szervezett az adóhivatal, hogy a legnagyobb adótanácsadók visszajelzései segítségére legyenek szolgáltatásainak fejlesztésében, ügyfélbarát elemeinek erősítésében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az Adókerekasztalt, amelyre a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó, könyvelő cégek, illetve szervezetek képviselőit hívták meg, a jövőben negyedéves rendszerességgel tartják majd.

A kezdeményezés célja, hogy a NAV az adószakmával közösen és együttműködve segítse a tisztességes adózókat, fejlesztéseivel a leghatékonyabban járuljon hozzá a vállalkozások versenyképességének növeléséhez, és mindent megtegyen az adóelkerülők legális útra tereléséért - írták.

Tájékoztatásuk szerint az egyik, sok kérdést és megjegyzést kiváltó téma az adategyeztetési eljárás volt. Ez az új jogintézmény teljesen megváltoztatja a NAV ellenőrzési gyakorlatát, hiszen az adózók kapnak elsőként lehetőséget az eltérésből eredő hibák kijavítására, nem a revizorok. A NAV lehetőséget ad arra, hogy az adózók saját hatáskörben, saját üzletpolitikájuk, számvitelük rendszerében igazítsák ki az adateltéréseket, ezért az új eljárásban nagyon fontos szerep hárul a könyvelőkre, adótanácsadókra.

Az Adókerekasztal résztvevői megvitatták azt is, hogyan lehet még népszerűbbé tenni az online nyomtatványkitöltő alkalmazást (ONYA), amely több mint száz intézni valót egyszerűsít. Az állampolgárok adótudatosságát jól mutatja, hogy az szja-ból járó kedvezményeket januárban több mint 150 ezren itt érvényesítették.

Érdekes, hogy hiába sokkal egyszerűbb a túlfizetés átvezetését vagy kiutalását is az ONYA-n keresztül kérni, januárban mégis háromszor többen választották erre a bonyolultabb, de már megszokott űrlapos megoldást. A meghívott szakemberek javasolták, hogy a NAV több oktatóvideót tegyen közzé az ONYA-ban elérhető funkciókról, azok használatáról.

Az ugyancsak sok kérdést és megjegyzést kiváltó elektronikus áfarendszerrel (eÁFA) kapcsolatban több szakember annak előnyeit emelte ki. Az eÁFA amellett, hogy közvetlen hozzáférést biztosít a NAV rendelkezésére álló tranzakció-alapú adatokhoz, digitalizálja a bevallási folyamatot, plusz a számlabefogadókat mentesíti az úgynevezett M-lapos adatszolgálatás alól, és azt a vállalkozások saját nyilvántartásuk ellenőrzésére is használják. Ugyanakkor megjegyezték, hogy több gyakorlati útmutatót várnának a NAV-tól.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt

A technológiai óriások, a Meta és a Microsoft jelentős leépítéseket hajtottak végre, munkaerőpiaci stratégiájukat az AI-ba való jelentős... Teljes cikk

Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk

A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és ezzel együtt új kifejezések és jelenségek is megjelennek. Két ilyen friss kifejezés a 'CV botox'... Teljes cikk

Bérlopás: Egy kaliforniai vállalkozó több mint 468 ezer dollárt fizet vissza munkavállalóinak

Egy szövetségi vizsgálat feltárta, hogy egy kaliforniai építőipari vállalkozó nem fizette ki megfelelően 137 munkavállalóját, elmaradt bérekkel,... Teljes cikk