kapubanner for mobile

Négy magyar polgármester lesz Szerbiában

Szabadkán megtartotta polgármesteri székét Kucsera Géza, a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltje. A helyhatósági választások hivatalos végeredménye szerint Zentán, Topolyán és Kishegyesen is VMSZ-es lesz a polgármester.

Négy magyar polgármester lesz Szerbiában 2004. október 4. FigyelőNet, MTI Szabadkán megtartotta polgármesteri székét Kucsera Géza, a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltje. A helyhatósági választások hivatalos végeredménye szerint Zentán, Topolyán és Kishegyesen is VMSZ-es lesz a polgármester. hirdetés A VMSZ elnöke szerint nem lehet messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy eddig hét, s most "csak" négy helyen lesz polgármestere a pártnak, illetve abból, hogy megfogyatkozott önkormányzati képviselőinek a száma. Emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt merőben más választási szabályok és körülmények között zajlottak a választások, a polgármestereket például nem közvetlenül választották meg. "Nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy hétből maradt négy polgármester, ezért vesztett a VMSZ. A párt a lehető legtöbbet hozta a jelenlegi választási törvények szerint. A VMSZ szerintem szolid és elfogadható eredményt ért el" - mondta Kasza. A vajdasági tartományi parlamenti választás második fordulójának eredményei egyelőre nem ismertek, de Kasza becslése szerint a pártnak 10-12 képviselője lesz a képviselőházban. A szerbiai helyhatósági választás második fordulójában az ellenzéki Demokrata Párt (DS) szerepelt a legjobban: Belgrádon kívül további 23 városban győzött polgármesterjelöltje. Újvidéken és további 18 városban ugyanakkor a Szerb Radikális Párt jelöltje győzött.Figyelemre méltó, hogy a Seselj-párt jelöltjei lesznek polgármesterek több vajdasági városban, beleértve Temerint, Kikindát, Szenttamást és Verbászt. Meglepően jól szerepelt a másik hágai vádlott, Slobodan Milosevic vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS), amely a harmadik helyen végezve lekörözte a legnagyobb kormánypártot, a Szerbiai Demokrata Pártot (DSS). Az SPS-nek 19, míg a DSS-nek csak 12 városban lesz polgármestere.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek