kapubanner for mobile

Nehéz helyzetben a kövér emberek

A túlsúlyos munkatárs marginalizálódik, és arra is kevésbé tartják alkalmasnak, hogy az ügyfelekkel érintkezzen.

Nemcsak a magánélet, a szakmai életút is nehezebb, ha valaki súlyproblémákkal küzd. Egy nemzetközi felmérés során kétezer személyzeti vezetőt kérdeztek meg, és az eredményekből az derült ki, a normál súlyúak kategóriájába tartozók előnyös helyzetbe kerülnek álláskereséskor. A karcsú állásjelentkezők kivételezett helyzetben vannak a kövérnek tartott jelöltekkel szemben.

A Personnel Today által végzett kutatás szerint sem túl soványnak, sem túl elhízottnak nem "érdemes" lenni. A rejtett diszkrimináció azonban leginkább a nagy súlyúakat sújtja, míg a soványakat inkább alkalmasnak tartják a munkahelyi előremenetelre.

Jóval kevésbé ismerték fel és vizsgálták ezidáig ezt a problémát, nagyobb figyelmet kapott a nemi, vagy a kor szerinti hátrányos megkülönböztetés. Pedig a felmérések szerint a kövér emberek marginalizálódnak, és lényegesen kevesebb esélyhez jutnak, hogy karrierjüket építsék. Tíz HR menedzser közül egy úgy véli például, jobb, ha a túlsúlyos alkalmazott nem találkozik az ügyféllel. Az érintett munkavállalók igen kevés támogatást kapnak, és olykor nem ok nélkül érzik úgy, szinte testi fogyatékosnak tekintik őket, derül ki a BBC Online cikkéből.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek