kapubanner for mobile

Nehéz kérdés: kevesebb dolgozó vagy kórházi ágy?

Két megoldás közül választhat a nagybányai sürgősségi megyei kórház Ioan Blajan, az egészségügyi intézmény igazgatója szerint: vagy négyszázzal csökkenti a kórházi ágyak számát, vagy pedig kénytelen lesz elbocsátani legkevesebb ezer alkalmazottat az adminisztratív személyzetből, írja a Magyar Nemzet.

A kórházigazgató kedden tárgyalt ebben a témában a Máramaros Megyei Tanács társadalmi párbeszéd bizottságával, támogatást kérve.

Az egészségügyi intézmény alkalmazottait tömörítő Sanitas szakszervezet ugyanis nem támogatja az egyik felvázolt lehetőséget sem. "A kórház havi költségvetése eléri a 36 millió lejt. Ebből az összegből próbálunk fedezni minden kiadást. A szakszervezeteknek meg kell érteniük, hogy az erőforrások korlátozottak, ezért ezeket óvatosan kell kezelnünk. Csökkenteni fogjuk az adminisztratív személyzet létszámát, ez tűnik ugyanis jelen pillanatban az egyetlen járható útnak. A kórház nem egy szociális gondozói hivatal, a szakszervezeti vezetők követelései nem hatnak meg" - szögezte le Ioan Blajan.

Kronika.ro/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek