kapubanner for mobile

Nem bíznak főnökeikben a britek

A brit menedzserek nem támogatják eléggé beosztottjaikat, és sokszor a teljes igazságot sem osztják meg velük a munkákkal kapcsolatban - legalábbis ez áll abban a frissen publikált tanulmányban, amelyből az is kiderül, hogy a brit dolgozók egyharmada egyáltalán nem bízik főnökében.

A megkérdezettek körében tízből nyolc nyilatkozott úgy, hogy főnökük már cserbenhagyta őt a múltban. Ötven százaléknál is több válaszadó vélte úgy, hogy a menedzserek csak akkor fogják az alkalmazottak pártját, ha az nekik személyesen is előnyös - derül ki az Investors in People felméréséből.

A dolgozók többsége úgy érzi, hogy a főnökök nem adnak elegendő támogatást a munka elvégzéséhez, és sokszor nem reagálnak a felmerülő panaszokra, szakmai aggályokra sem. A válaszolók egyharmada sem állította, hogy teljesen megbízik feljebbvalójában, csaknem felük (45 százalék) pedig azt állítja, hogy sokszor a munkához elengedhetetlen információkat tartanak vissza a vezetők.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek