Nem ellenőrzi a színlelt szerződéseket az APEH
A júliusban lejáró, többször is hosszabbított moratórium ellenére a hatóságok mégsem ellenőrzik kimondottan a színlelt szerződéseket. A munkaügyi ellenőröksokkal inkább a fekete foglalkoztatásra koncentrálnak, mivel azt könnyebb ellenőrizni - derült ki a Napi Gazdaság mai számából.
A lap arra is emlékeztet, hogy a korábbi becslések még több 10 milliárdos bevételről szóltak, mely a visszamenőlegesen megállapított adóhiányból és a szankciókból származott volna a színlelt szerződések megszüntetésére adott határidő lejárta után.
Zara László, az Adótanácsadók és Könyvvizsgálók Országos Egyesületének elnöke a lapnak megjegyezte, hogy az adóhatóság nem húzott bele a foglalkoztatás jogszerűségének vizsgálatába, ilyen jellegű ellenőrzéssel nem találkoztak. A hatóságok megelégedtek azzal, hogy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás bevezetése után a színházi és a médiavilág áttért a valódi szerződésekre - fűzte hozzá.
Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség szintén nem tud komoly ellenőrzésekről. Adataik szerint május óta mindössze százan buktak le színlelt szerződéssel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?