Nem győzik feldolgozni az álláskeresési járadék iránti kérelmeket
Többen is arra panaszkodnak, hogy sokat kell várniuk az álláskeresési járadékra, illetve nehezen érik el a területileg illetékes munkaügyi központot.
„Rájuk szakadt ez a rengeteg ember, egyszerűen nem győzik a munkát, ezt mondta nekem. Nagyon kedves és segítőkész volt, de elmondta azt is, hogy ne számítsak májusban utalásra, ugyanis még a március közepén hozzájuk beérkező kérelmek elbírálásával sem végeztek” - mesélte portálnak a nő, aki állítása szerint több száz állásra jelentkezett, de sok helyen válaszra sem méltatják.
Egy másik megkérdezett állásvesztő február 27-én regisztrált a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat elektronikus ügyintézési felületén, neki május elején érkezett meg az első kifizetés. A Pénzcentrum érdeklődött a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattól, hogy aki április elején nyújtotta be a kérelmét, annak mikor érkezik meg az utalás a számlájára, illetve hogy érkezett-e panasz hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy a telefonos ügyfélszolgálat, valamint a munkaügyi központok sem telefonon, sem e-mailen keresztül nem elérhetőek. Végül a Miniszterelnökség sajtóosztályától érkezett válasz:
"Az elektronikus úton benyújtott kérelmek sok esetben hiányosak, ezért a döntés meghozatalához szükséges adatok vonatkozásában a hatóságnak hiánypótlási felhívást kell kiadnia. A kérelmek elbírálása így teljes eljárásban történik, amelynek határideje 60 nap. Az álláskeresési járadék folyósításának kezdőnapja az álláskeresőnek az állami foglalkoztatási szervnél történő jelentkezésének napja, tehát a foglalkoztatási osztályok a fentiek szerinti elektronikus jelentkezés vagy akár a telefonos időpontkérés időpontját veszik figyelembe, így a bejelentkezés és a tényleges ügyintézés között eltelő időszakra is folyósítják a támogatást, amennyiben az ügyfél a jelentkezéskor arra jogosult. A kifizetés az álláskeresési ellátást megállapító döntés közlését követően történik meg” - írják, hozzátéve, hogy március 16. óta nem érkezett panasz az említett témában.
Penzcentrum
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Május 1-je a munka ünnepe. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten, hanem nyugaton kell keresni.... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
- Ezek a tényezők riasztják el a munkakeresőket az álláshirdetésektől 1 hete
- Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk 1 hete
- KSH: egy év alatt 65 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 1 hete
- A friss diplomások átmeneti munkákat vállalnak, de már mennének is tovább 1 hete
- A doomjobbing: a modern álláskeresés stresszes árnyoldala 2 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 2 hete
- Túl az önéletrajzon: Így írj ütős motivációs levelet pályakezdőként 2 hete
- Stabil számok, romló jelek: nő a fiatalok munkanélkülisége 2 hete
- A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban 3 hete
- A gazdaságilag inaktívak aránya a 15–74 éves népességből - grafikon 3 hete
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 4 hete


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?