Nem hasznosítható azonnal a menedékkérők végzettsége
A Németországba érkező menedékkérők 80 százaléka nem rendelkezik a német előírásoknak mindenben megfelelő képzettséggel, vagyis azonnal honosítható végzettséggel.
Raimund Becker, a BA igazgatósági tagja szerdán a szeptemberi munkaerőpiaci folyamatokat ismertető nürnbergi sajtótájékoztatón az európai menekültválságról szólva hangsúlyozta, hogy a Németországba érkező menedékkérők 80 százaléka nem rendelkezik a német előírásoknak mindenben megfelelő képzettséggel, vagyis azonnal honosítható végzettséggel.
A munkaerőpiaci integráció lassú folyamat, a BA-nak így sok feladata lesz a menekültekkel, és ezért 2000 új munkatársat kell felvenni az ügynökséghez jövőre, amikor az idén érkező menedékkérők közül menekültstátusba kerülő emberek megjelennek a munkaerőpiacon.
A BA eddigi tapasztalatai szerint a menekültek csupán 8 százaléka jut munkához a státus megszerzése utáni első évben, és a többiek mind munkanélküli ellátásra szorulnak. A foglalkoztatottsági arány aztán fokozatosan emelkedik, és az ötödik évben eléri az 50 százalékot. A nem menekültstátusban lévő külföldi állampolgárságú munkavállalókra - a klasszikus gazdasági bevándorlókra - jellemző szintet 15 év alatt éri el a menekültek foglalkoztatottsága.
"A menekültek nem a holnap, hanem inkább a holnapután munkavállalói" - jegyezte meg Raimund Becker.
A német munkaerőpiac kiváló állapotban van, a regisztrált munkanélküliek száma szeptemberben 2,708 millió volt, ami augusztushoz képest 88 ezres, az egy évvel korábbihoz képest pedig 100 ezres csökkenés, és 1991 januárja óta, azaz csaknem 25 éve a leglalcsonyabb érték.
Ugyanakkor a migrációs hullám hatása már most kimutatható a munkaügyi statisztikában. A hullám már tavaly fölerősödött - 2014-ben 202 ezer menedékjogi kérelmet adtak be Németországban, 1992 óta a legtöbbet -, ezért már most is sok menekült próbál helytállni a munkaerőpiacon. Az idén éves átlagban várhatóan 100 ezerrel csökken a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest, de a menekültek körében tapasztalható magas munkanélküliség nélkül ez a csökkenés jóval nagyobb mértékű, 140 ezres lenne - mondta a BA igazgatósági tagja hírportálok beszámolói szerint.
A konzervatív CDU-ban a migrációs válság miatt többen felvetették, hogy a menedékkérők, befogadott státusban lévők és menekültek esetében csökkenteni kellene az óránkénti bruttó 8,5 eurós minimálbért. Ezt javasolja a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet is, rámutatva, hogy ez a munkavállalói csoport nem elég termelékeny ahhoz, hogy foglalkoztatottsága 8,5 eurós minimálbér mellett elérje a nemzetgazdasági átlagot. (Ez a 15-65 éves korosztályban a legutóbbi, 2014-es adat szerint 56,8 százalék.)
A javaslatot a CDU gazdasági kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusai közül többen elvetik, a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) pedig testületileg visszautasítják. Azzal érvelnek, hogy nem a minimálbér szintje, hanem a német nyelvtudás a legfontosabb tényező, és súlyos konfliktusokhoz vezethet egy többosztatú minimálbér-rendszer, hiszen a munkáltatók megtehetnék, hogy elbocsátanak német alkalmazottakat, és jóval olcsóbban dolgozó menekülteket alkalmaznak helyettük.
Aki ilyesmit javasol, valójában "kijátssza egymás ellen a szegény sorban élő németeket és a szegény sorban élő szír menekülteket" - fogalmazott Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter, az SPD elnöke.
A felvetés bírálói közül többen azt is hozzáteszik, hogy a menekültek "másodlagos munkaerőpiacának" kialakulása tovább erősítheti a menedékkérőket Németországba vonzó "szívóhatást".
Németországban bizonyos megkötésekkel a menedékkérők és befogadottak is dolgozhatnak, és a szövetségi kormány a törvényhozásnak kedden benyújtott menekültügyi reformcsomagjával tovább lazítaná az előírásokat, de csak azok esetében, akik jó eséllyel pályáznak a menekült státusra, a biztonságos országból származó kérelmezőktől pedig megvonná a munkavállalási jogosultságot.
Egyébként a menedékkérők és befogadottak nemcsak jogosultak a munkavállalásra, hanem kötelességük is elfogadni a befogadóállomásokon, szállásokon felajánlott munkát - amelyért munkaóránként 1,05 eurós fizetés jár -, amennyiben munkaképes korúak, nem iskolakötelesek és nincsenek munkaviszonyban. A munkavégzés elutasítása juttatásmegvonással szankcionálható.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 2 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 3 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?