kapubanner for mobile

Nem kapott munkát egy amerikai transzszexuális álláskereső

Egy amerikai magánkórház előzetes ígéretével szemben mégsem vett fel egy pályázót, miután megtudta: az önéletrajzban nemét nőként meghatározó jelölt valójában férfi. Az elutasított és azóta munkanélküli pályázó pert indított az egészségügyi intézmény ellen.

Izza Lopez munkahelyet kívánt váltani. Álláskeresését siker koronázta: egy magánkórház őt tartotta a legalkalmasabbnak egyik megüresedett pozíciójának betöltésére. A hölgy ezután azonnal felmondott munkahelyén. Leendő munkáltatója viszont nem sokkal később kijelentette: mégsem alkalmazza őt, mert hazudott a nemét illetően. Kiderült ugyanis, hogy Lopez eredeti neve nem Izza, hanem Raul.

Az életét több éve nőként élő Lopez beperelte a céget. Egyrészt a diszkriminatív magatartás miatt, másrészt mert az elutasítás miatt már több hónapja munka nélkül tengődik. Régi munkahelyére ugyanis nem sikerült visszamennie az esetet követően. A magánkórház igazgatója nem kívánt nyilatkozni.

(jobpilot.hu)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek