Nem kell támogatni a szociális turistákat
Az Európai Unió nem kényszerít a túlzott nagyvonalúságra, semelyik tagállamnak nem kell szociális szolgáltatást nyújtania olyanoknak, akik nem dolgoznak - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos.
Az úgynevezett szociális turizmussal kapcsolatos aggályok, vagyis a szociális juttatásokkal visszaélő bevándorlókkal szembeni aggodalmak valósak, ugyanakkor ha nem az érzelmekről, hanem a számokról van szó, már nem olyan rossz a helyzet - mondta Andor László a Die Presse című lapnak adott interjújában, arra a kérdésre, amely szerint Ausztria, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia a szociális rendszerüket kihasználó EU-polgárok hazaküldését szorgalmazta.
Az uniós biztos hozzátette: egyik tagállam sem jelezte, hogy komolyan visszaélnének a szociális rendszerükkel.
Arról a felvetésről, amely szerint az EU munkaerőpiacát bevándorlási hullám önti el, Andor László úgy nyilatkozott: az aggodalmak megalapozatlanok voltak, és sajnálatos "hisztéria" alakult ki az ügy körül, példaként Nagy-Britanniát említette . Pedig mint mondta Spanyolországban például sokkal több román és bolgár munkavállaló dolgozik, és a közhangulat mégsem hasonlít a szigetországira.
Az uniós biztos hozzátette: egyik tagállam sem jelezte, hogy komolyan visszaélnének a szociális rendszerükkel.
Arról a felvetésről, amely szerint az EU munkaerőpiacát bevándorlási hullám önti el, Andor László úgy nyilatkozott: az aggodalmak megalapozatlanok voltak, és sajnálatos "hisztéria" alakult ki az ügy körül, példaként Nagy-Britanniát említette . Pedig mint mondta Spanyolországban például sokkal több román és bolgár munkavállaló dolgozik, és a közhangulat mégsem hasonlít a szigetországira.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?