kapubanner for mobile

Nem követik a képzések a piaci igényeket

Lényegesen javult a képzettségi szint az utóbbi években, ezt viszont többen kamatoztathatnák a munkaerőpiacon.

A diplomások egy része például képzettségénél alacsonyabb szintű munkakörbe kényszerült, kiszorítva a korábban e posztokat betöltő középfokú iskolai végzettségűeket. A korábbi évtizedhez képest 33 százalékkal nőtt az érettségizettek, több mint 100 százalékkal a diplomát szerzők száma. A hallgatói létszám csaknem megnégyszereződött.

A legnagyobb problémák a szakmunkásképzés területén tapasztalhatók. A szakiskolákba felvételiző fiatalok száma rohamosan csökkent. Megszűntek a vállalati tanműhelyek, a szakiskolák technológiai felszereltsége ritkán kompatibilis a vállalatoknál alkalmazott technikával. A gyakorlati oktatást kényszerből egyre nagyobb arányban helyettesíti az elméleti. Nem csupán az a probléma, hogy kevesen kerülnek ki a szakiskolákból, hanem az is, hogy felkészültségük nem elégíti ki a munkáltatók igényeit - írja az MTI a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium elemzésére hivatkozva.

Ugyanakkor egyre többen tanulnak a felsőoktatásban. Korábban a jelentkezők 35 százalékát vették fel egyetemi, főiskolai képzésre, jelenleg ez az arány 60 százalék. Kedvezőtlen például, hogy a tömeges képzés miatt a szemináriumi foglalkozásokat felváltották a több száz hallgató egyidejű oktatására alkalmas előadások.

A felsőfokon képzett fiatalok még így is kedvezőbb adottságokkal bírnak a munkaerőpiacon. Nagyobb kapcsolathálóval rendelkeznek, rugalmasabban képesek alkalmazkodni az elvárásokhoz, több feladat megoldására alkalmasak, több irányba képezhetők tovább - utal rá a szakmai elemzés.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Hamarosan mobiltelefonon keresztül is tanulhatunk
Ötvenmilliós fizetésre még MBA-vel is várni kell
Tűzközelben forrnak össze a munkatársak



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek