Nem lesz közalkalmazotti sztrájk szerdán
Sikerült megállapodnia hétfőn a közszolgálati sztrájkbizottságnak és a kormánynak, ezért a február 21-re meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkot nem tartják meg. A mai tárgyalás eredményeképpen a közszférában dolgozók keresete idén 6,65 százalékkal nő majd.
Fehér József, az Egységes Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács operatív bizottságának elnöke elmondta: a megállapodás szerint a közszféra 2007. évi keresetnövelésének mértéke 6,65 százalék lesz, emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az sztrájkbizottság eredeti követelése 6,75 százalék volt.
Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztréium államtitkára hangsúlyozta, a megállapodásban vállaltak nem akadályozzák a konvergenciaprogram teljesítését, sőt a munkabéke révén még segítik is azt.
A megállapodás szerint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban az idén augusztusban tárgyalásokat kezdenek a jövő évi keresetemelésről, valamint az illetményrendszer egyes elemeiről, azzal a céllal, hogy a közszférában legalább szinten tartsák a reálkereseteket a jövő évben. A 6,65 százalékos keresetemelés úgy valósul meg, hogy 2,5 százalék a múlt évi béremelések áthúzódó hatása, illetve a további 4,15 százalékos emelést július 1-jétől havonként 8,3 százalékos mértékkel, illetménykiegészítéssel valósítja meg a kormány. A kabinet képviselője vállalta, hogy az ehhez szükséges törvénymódosítást benyújtja az Országgyűlésnek. Az egyezségben az is szerepel, hogy a béremelés miatt nem lehet létszámleépítést végrehajtani a közszférában.
Megállapodtak továbbá abban is, hogy 2009. január 1-jétől kerüljön sor a közalkalmazotti illetménytáblák bértételeinek, valamint a köztisztviselői illetményalap legalább négy százalékos emelésére. A megállapodás utal arra is, hogy 2009-től - elsőként 2009 decemberében - az eddigi tárgyévet követő január helyett már a tárgyév decemberében ki kell fizetni a plusz egy havi illetményt.
Fehér József úgy fogalmazott: a sztrájk okafogyottá vált, ezért a sztrájkbizottság a február 21-re meghirdetett figyelmeztető sztrájkot lemondja. A szakszervezeti vezető korábban úgy fogalmazott: "mindent megteszünk annak érdekében, hogy a február 21-re meghirdetett sztrájkra ne kerüljön sor, és olyan megállapodás szülessen, ami a szakszervezeteknek is megfelelő".
A sztrájk 750-800 ezer embert érintett volna, az egészségügyben, az oktatásügyben, a közigazgatásban, a szociális, valamint kulturális intézményekben dolgozókat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?