kapubanner for mobile

Nem tárgyal az Országgyűlés a 14.havi nyugdíjról

Az Országgyűlés a Házbizottság döntése alapján nem tárgyalja a Fidesz 14. havi nyugdíjra vonatkozó javaslatát - mondta el újságíróknak a testület hétfői rendkívüli ülése után Répássy Róbert.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte: a pártja által kezdeményezett rendkívüli ülésen a kormánypártok nem támogatták a házszabálytól való eltérést a 14. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslat kapcsán, Szili Katalin pedig úgy döntött, hogy az egy órakor kezdődő utolsó ülésnapon szavazásra sem teszi fel a kérdést. Hozzátette: az MDF támogatta házszabálytól való eltérést.

A koalíciós pártok nemet mondtak a 14.havi nyugdíj bevezetésére - értékelte a döntést a fideszes politikus hozzátéve: "Ezzel Gyurcsány Ferenc arra mondott nemet, hogy 64 ezer forintot adjunk az Országgyűlés akaratából hárommillió nyugdíjasnak".

Elmondta: a kormánypártok azzal indokolták döntésüket, hogy előkészítetlennek tartják az előterjesztést. A törvényjavaslat a 13. havi nyugdíj szabályozását veszi alapul, a következő ciklusban, tehát 2006 és 2010 között minden évben plusz egy heti nyugdíjat fizetnének ki - ismertette az indítványt.

Répássy Róbert elmondta azt is, hogy a kormánypártok nem támogatták a házszabálytól való eltérést a Fidesz otthonteremtés plusz csomagja és a Nomentana-vizsgálóbizottság kapcsán sem, így az utolsó ülésnapon erről sem tárgyal az Országgyűlés, de nem támogatták azt sem, hogy a kisebbségi kedvezményes mandátumról szóló törvényjavaslatról hétfőn döntsön a Ház.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek