kapubanner for mobile

Nem tetszik a hosszú nyári szabadság az EU-nak

Európa versenyképességének javítására hivatkozva kétségbe vonta a hosszú nyári szabadságok létjogosultságát az Európai Bizottság versenyügyi biztosa.

Neelie Kroes az Európai Parlament egyik bizottságának meghallgatásán azt mondta: manapság, amikor az Európai Unió komoly növekedési problémákkal küzd, Európa nem engedheti meg magának, hogy a szabadságok miatt nyáron három hónapig nem "működik". A biztos szerint az lenne a megoldás, ha a szabadságot nem egyszerre vennék ki a dolgozók, a nyári szünetet jobban "széthúznák" - számolt be az MTI.

Az Európai Bizottság az utóbbi időben arra próbálja ösztönözni a tagországok kormányait, hogy csökkentsék a vállalkozások fejlődésének útjában álló bürokratikus akadályokat, valamint a szociális juttatásokat, mert ezzel kivédhetik az erősödő riválisok, elsősorban Kína és India támasztotta versenyt. A bizottság állásfoglalása szerint egyszerűsíteni kell az unió piacszabályozási mechanizmusát is.

Ami a kérdés hazai vonatkozását illeti, Magyarországon a Nyugat-Európában megszokott egész hónapos gyárleállások ritkábbak. A tapasztalatok szerint munkáltató és munkavállaló számára a nyár egyet jelent a szabadságolással. Az mfor.hu közelmúltban zajlott felmérése szerint a pihenésre szánt napok kiadásakor viszonylag rugalmasak a vállalatok, a válaszadók 39 százaléka válaszolt így. Valamivel kevesebb, 28 százalék volt azok aránya, akik berzenkednek a vállalatuknál működő rendszer miatt. Ők azok, akik esetében a munkavállaló él jogával és valóban rendelkezik, ha nem is a szabadnapok háromnegyede, de egy része felett.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek