Németország megnyitja kapuit a közép-európai mérnökök előtt
Németország esetleg már az idén megnyitja kapuit a kelet-európai országok mérnökei előtt, hogy enyhítse a szakemberhiányt - jelentette be Michael Glos gazdasági miniszter pénteken.
A berlini kormány tegnapi ülésén döntött arról, hogy lazítani fog a bevándorlási szabályokon és a lehető leghamarabb beengedi Közép-Európából a mérnököket. A német kormány főképp a gépész-és a villamosmérnökök befogadásában érdekelt, mivel egyes közgazdászok szerint hiányuk befolyásolhatja Európa legnagyobb gazdaságának fellendülését is.
Alexander Vondra cseh miniszterelnök-helyettes olyan "kis lépésnek" minősítette a döntést, amelynek haszonélvezője a német gazdaság lesz és amely nem oldja meg a német munkaerőpiac zártságának problémáját.
A Gesamtmetall munkaadói szervezet szerint a fém-és gépiparban 50 százalékkal nőtt tavaly a betöltetlen mérnöki állások száma. A DIHK vállalkozói csoport üdvözölte a kormány döntését, de ennél nagyobb piaci nyitást várt volna.
Németország korlátozta a munkaerő beáramlását 2004-ben, amikor az unióhoz csatlakozott 10 döntően közép-európai ország és 2006-ban ezt a tilalmat három évvel meghosszabbította.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?