kapubanner for mobile

Nógrád vármegyében is elindult a fiataloknak szóló támogatási program

Közös európai uniós vállalás részeként elindult a fiatalok körében megjelenő munkanélküliség ellen küzdő Ifjúsági Garancia Plusz Program Nógrád vármegyében, ahol több mint 1500, 30 év alatti fiatalnak nyújtanak támogatást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi főosztálya.

A kormányhivatal 2027. augusztus 31-ig 3,81 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével 1524 fiatal anyagi támogatását vállalta a programban - írták a közleményben. Kifejtették, a megerősített Ifjúsági Garancia Rendszer lényege, hogy a program célcsoportjába tartozó 30 év alatti nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott szakmai, és ha szükséges, anyagi segítséget kapjanak a munkaerőpiaci helyzetük javításához. Az Ifjúsági Garancia Rendszerben és az azon belül működő Ifjúsági Garancia Plusz Program keretében ehhez több formában is hozzájárulnak.

A programban részt vevőknek csoportos és egyéni tanácsadások keretében biztosítanak foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokat, a munkaadónak bértámogatást adnak, ha 30 év alatti fiatalt foglalkoztatnak. A támogatás intenzitása a munkabér 50 százaléka (legfeljebb 250 ezer forint), időtartama pedig 4 vagy 6 hónap lehet a hátrányos helyzet függvényében. Lakhatási támogatást az a regisztrált álláskereső kaphat, akinek a lakóhelyétől több mint 60 kilométerre van a munkavégzés helye. Mértéke a legkisebb munkabér 70 százalékáig terjedhet. Utazási támogatást az a regisztrált álláskereső kaphat, akinek 60 kilométernél közelebb, de a lakóhelyétől eltérő településen van a munkahelye. Ennek mértéke minden 10 kilométer után a kötelező legkisebb munkabér 5 százalékának megfelelő összeg.

A képzési támogatás a kötelező legkisebb munkabér legalább 70 százalékától, maximálisan a minimálbér 150 százalékáig terjedő havi támogatás nyújtható azon álláskeresőnek, aki a munkaerőpiacon történő elhelyezkedése érdekében képzésen vesz részt. Vállalkozóvá válási támogatás címén 6 havi minimálbér és/vagy maximum a minimálbér 15-szörösének megfelelő tőkejuttatás igényelhető. A főosztály közölte: az Ifjúsági Garancia Plusz Program a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban működik.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk