kapubanner for mobile

Nőtt a nagy cégek adóhiánya

Tavaly 42 százalékkal, 23 millió forintra emelkedett a kiemelt adózók körében az adóvizsgálatra jutó átlagos megállapítás összege, ami annak tudható be, hogy a revizorok kevesebb, de alaposabb vizsgálatokat folytattak az érintetteknél - olvasható a Napi Gazdaságban.

A háromezer legnagyobb adóteljesítményű cég szám szerint az adózók mindössze 0,2 százalékát teszi ki, de a költségvetés adó- és járulékbevételeinek több mint harmadát fizeti be. A virilisták ellenőrzésére ezért az adózás rendjéről szóló törvény szerint kiemelt figyelmet kell fordítania az adóhatóságnak: a legnagyobb adóteljesítményű cégeket 2005 végéig kötelező volt kétévente átfogóan ellenőrizni, tavaly óta azonban már csak háromévente kell.

Emiatt a szokásosnál kevesebb, összesen 1100 átfogó adóvizsgálatot végeztek a kiemelt adózókkal foglalkozó főosztály munkatársai 2006-ban, de az eredményeken látszik, hogy egy-egy vizsgálatra több idő jutott, az átlagos megállapítás ugyanis jelentősen - több mint 42 százalékkal -, 23 millió forintra emelkedett.

A revizorok összesen 46 milliárd forintnyi nettó adókülönbözetet állapítottak meg a háromezer legnagyobb adóteljesítményű adózónál, és 18,6 milliárd forintnyi szankciót szabtak ki.

A cégvilág összes adóhiányára és a fizetett szankciókra vetítve 15, illetve 10 százalékos arányt mutat, vagyis jócskán alatta marad a fizetett közterhekből való részesedésüknek. Nem meglepő hát, ha a kiemelt adózókkal foglalkozó revizorok tapasztalatai szerint a nagy vállalkozások adózási morálja jelentősen eltér a más cégekétől, sokkal inkább jellemző rájuk a jogkövető magatartás és a szakmai felkészültség - áll a Napi Gazdaság cikkében.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek