kapubanner for mobile

Nőtt a német dolgozó nők száma

Enyhén nőtt a női alkalmazottak számaNémetországban a második negyedévben. A hölgyeket főként a szolgáltatóiparbanalkalmazták, általában gyengébben fizető állásokba.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 18 millió nő dolgozott 2004 április-júniusi időszakában Németországban, 82 ezerrel több, mint 2003 második negyedévében. Ugyanezen idő alatt 194 ezerrel, 20,2 millióra csökkent a foglalkoztatott német férfiak száma, ez 1 százalékos csökkenést jelent 2003 hasonló időszakához képest.

A statisztikai hivatal adatai szerint Németországban a szolgáltatóipar az egyetlen ágazat, amely jelenleg is állásokat termel. E területen az állások 55,5
százalékát nők töltik be, gyakran alacsony bérért. Az óvodákban, kórházakban, társadalmi és egészségügyi szolgáltatások területén dolgozók 64,3
százaléka nő. A kereskedelemi, a turisztikai ágazatban, a szállításban, a banki és biztosítási szakmában nagyjából egyforma a férfi és a női alkalmazottak aránya.

A termelőipar, amelyre az utóbbi években főként az elbocsátások voltak jellemzők, továbbra is főként férfiakat foglalkoztat. Az építőiparban dolgozóknak csupán 15 százaléka, az ipari termelésben dolgozók 30 százaléka nő.

A statisztikából az is kiderült, hogy a 4,3 millió németországi magánalkalmazott egyharmada nő, 80 százalékuk a szolgáltatóiparban dolgozik.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek