Nőtt a versenyszféra foglalkoztatotti létszáma idén
Több mint 12 ezer fővel bővült a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma január és július között a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint
Nőtt a versenyszféra foglalkoztatotti létszáma idén 2004. augusztus 27. FigyelőNet, MTI-Eco Több mint 12 ezer fővel bővült a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma január és július között a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint hirdetés Burány Sándor munkaügyi miniszter elmondta: a július 31-i állapot szerint 35 129 új felvételről, illetve létszámbővítésről közöltek adatokat a cégek a munkaügyi központokkal. Ugyanebben az időszakban 22 784 volt a bejelentett létszámleépítések száma - mondta a miniszter. A legnagyobb számú munkahelybővülést Közép-Magyarországon regisztrálták. Budapesten és Pest megyében ebben az időszakban csaknem 11 ezren találtak munkát, ugyanakkor a dinamikus munkaerőpiac miatt 5499 állás szűnt meg ebben a térségben. Az új munkahelyek száma, illetve a létszámbővülés alapján kiemelkedik még a nyugat-dunántúli régió, ahol több, mint 5 ezerrel dolgoztak többen. Legkevesebben Észak-Magyarországon találtak maguknak munkát, 2500-an - ismertette Burány Sándor. A júliusi adatok is kedvező tendenciát mutatnak, a létszámbővülés csaknem 6200 fős volt, a megszűnt munkahelyek száma pedig 1832 volt ebben a hónapban. A legnagyobb foglalkoztatotti bővülés ebben az időszakban Közép-Magyarországon és az Észak-Alföldön volt, a legtöbb munkahely a Nyugat-Dunántúlon szűnt meg. A miniszter elmondta, hogy a munkahelymegőrzés érdekében az átmeneti likviditási gondokkal küszködő cégek megsegítésére létrehozott egymilliárdos alapból eddig 692 millió forintot már odaítéltek. Ezzel országszerte 3875 álláshelyet sikerült megtartani. "A legnagyobb támogatás a mezőgazdasági és az élelmiszer-feldolgozó területnek jutott" - húzta alá a miniszter. A legújabb döntési fordulóban 9 cég vár 702 munkahely fenntartásához segítséget. Ezek a cégek Hajdú-Bihar, Csongrád, Somogy, Zala, Borsod és Baranya megyéből pályáztak. Vannak közöttük textilipari, építőipari és mezőgazdasági vállalkozások. Erről a támogatásról is hamarosan döntenek - mondta Burány Sándor.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?