kapubanner for mobile

Nőtt az álláskeresők száma Veszprém megyében

Nőtt az elmúlt egy hónapban az álláskeresők száma Veszprém megyében - közölte az MTI-vel a megyei kormányhivatal vasárnap.

images

A megye foglalkoztatási körzeteiben 2012 decemberében összesen 17 170 álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ - írták.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Veszprém megyében egy hónap alatt 1434 fős növekedés mutatható ki az álláskeresők számában.

Decemberben a megyében, illetve a szomszédos megyékben működő feldolgozóipari cégeknél sok Veszprém megyében lakó munkavállalónak lejárt a határozott idejű munkaszerződése, akik álláskeresőként jelentkeztek a kirendeltségeken - áll a közleményben.

Folytatódott a szezonálisan foglalkoztatottak, a lezárult közfoglalkoztatási programokból kikerülők és a pályakezdők jelentkezése is - tette hozzá a hivatal.

Adataik szerint a hónap során 1400 új álláshelyet jelentettek be a munkaadók a megye foglalkoztatási körzeteiben. Az új álláshelyek közül 230 esetben nem igényeltek támogatást a munkáltatók, a többi 1170 támogatással járó munkalehetőség volt.

A támogatott munkahelyek száma lényegesen magasabb mind az előző havi, mind az egy évvel ezelőtti adatnál. A legnagyobb munkaerő-kereslet Pápa és Ajka körzetében jelentkezett - állapította meg a munkaügyi hivatal.

Közlésük szerint december végén a megye gazdaságilag aktív népességének 10,5 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. A gazdaságilag aktív népesség a megye hét foglalkoztatási körzetében kisebb arányban volt állás nélkül az országos átlagnál, Sümeg és Várpalota térségének munkaerő-piaci helyzete viszont az év végén kedvezőtlenebb volt, mint az országos átlag.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk