kapubanner for mobile

Növekszik a felsőfokú szakképzés iránti érdeklődés

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke az InfoRádiónak elmondta: a felsőfokú szakképzés iránti érdeklődés 5-7 százalékkal növekszik az elmúlt években, úgy tűnik, a diákok felfedezték ezt a képzési formát.

Az egyes képzési területek adatai szerint a művészeti képzésben nőtt a leginkább a jelentkezések száma, de jelentős, 9-10 százalékos az orvosi és egészségtudományi, valamint a természettudományi képzések iránti érdeklődés növekedése is. Ettől alig marad el az informatikai és a műszaki képzési terület, erre is többen jelentkeztek. A bölcsészettudományi és a társadalomtudományi képzési területen ugyanakkor csökkent - 9-10 százalékkal - a jelentkezések száma.

Kerékgyártó Sándor, az Educatio kft. ügyvezetője elmondta: továbbra is nők szeretnének többen felsőoktatási intézménybe járni, a jelentkezők 56,6 százaléka kerül ki közülük.

Egy jelentkező átlagosan 3,4 helyre adott be kérelmet. A legidősebb felvételiző 1939-es születésű, és fizikát szeretne tanulni. A legnépszerűbb intézmény az idén is az ELTE, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ.

InfoRádió
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek