kapubanner for mobile

Novemberben egy százalékkal emelkednek a nyugdíjak

Novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok a kiegészítő emeléssel növelt novemberi nyugdíjat, az emelés visszamenőleg érvényesített összegét, valamint a 13. havi nyugdíj három heti összegének fennmaradó részét. Januárban 4,3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások.

A törvényben előírtak szerint novemberben - amennyiben a keresetek növekedése meghaladja a januári nyugdíjemelésnek megfelelő tervezett mértéket - a kormánynak kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtania. 2005 januárjában 6,3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a nettó keresetek gyorsabb növekedése azonban további egyszázalékos nyugdíjemelést indokol. A növekedés visszamenőleg is érvényes, így novemberben már a megemelt nyugdíjat postázza a nyugdíjfolyósító együtt az elmúl tíz hónap (januártól októberig) emeléseivel.
Az emelés a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásokra is vonatkozik, így emelkedik az átmeneti járadék és az egészségkárosodási járadék (ennek maximális összege továbbra is havi 74 100 forint). A rokkantsági járadék havi összege 270 forinttal, a házastársi pótlék 160, a házastárs utáni jövedelempótlék padig havi 110 forinttal emelkedik. A rendszeres szociális járadék a 62. életévüket betöltöttek esetében 260 forinttal, más esetekben 220 forinttal növekszik. Egy százalékkal növekszik a nyugellátásokkal együtt folyósított kiegészítések és pótlékok összege.
Szintén novemberben kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj három heti összegének második részletét. A kiegészítő emelés a 13. havi nyugdíjra is vonatkozik, ezért most a megemelt havi nyugdíj három heti összegének és a márciusban már folyósított összegnek a különbözetét kapják meg a nyugdíjasok.
Jövőre 25 800 forint lesz a nyugdíjminimum
A novemberi megemelt nyugdíjat, a visszamenőleges emelést és a 13. havi emelt összegű nyugdíj fennmaradó részét egy utalványon kapják meg a nyugdíjasok. Szintén novemberben kapják kézhez az érintettek az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatófüzetét, amely tartalmazza a 2005-ös nyugdíjintézkedéseket, a jövő évi intézkedéseket, valamint a Száz lépés program keretében bejelentett nyugdíjkorrekciós tervet.
Korózs Lajos, a szociális tárca politikai államtitkára bejelentette, 2006. januárjában 4,3 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak az érintettek. Az emelés a korábbiakhoz hasonlóan érinti a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat. Jövőre teljessé válik a 13. havi nyugdíj, melyet két részletben, márciusban és novemberben folyósít a nyugdíjbiztosító. Az öregségi nyugdíj minimális összege így 2006-ban 25 800 forint lesz.
2006-tól rugalmasabbá válik a méltányossági nyugdíjemelés: öt év helyett indokolt esetben már három év után kérhető az emelés, és ezentúl rendkívüli élethelyzetekben egyszeri segélyt is kérhetnek a nyugdíjasok. A nyugdíjkorrekciós program részeként jövőre 10 százalékkal emelkednek az ötvenszázalékos özvegyi nyugdíjak.
2005. november 15., kedd
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek