kapubanner for mobile

Nyugdíjasok tüntettek Franciaországban

Hét szakszervezet felhívására nyugdíjasok ezrei vonultak szerdán utcára Párizs mellett mintegy ötven francia városban, nyugdíjemelést és az egészségügyi ellátások biztosításának garantálását követelve.

A nyugdíjasok "gyermekeik és unokáik" érdekében a 60 éves nyugdíjkorhatár megtartását is egyik fő követelésükként jelölték meg. A szakszervezetek szerint a 65 millió lakosú Franciaországban 14 millió nyugdíjas él. Negyedüknek havi nyugdíja kevesebb, mint 900 euró. Franciaországban a szegénységi küszöb jelenleg 817 euró.

A CGT szakszervezet szerint a Párizsban a nemzetgyűlés előtt tartott tüntetésen mintegy kétezren vettek részt. Vezetőik szerint a nyugdíjasok 12 százaléka úgynevezett élelmiszerbankokból, illetve szegénykonyhákon étkezik.

Marseille-ban a rendőrség szerint ötszázan, a szervezők szerint 1.500-an követeltek a "XXI. századhoz méltó nyugdíjat". Toulouse-ban 600 és 3.000 közé volt tehető a tüntetésen résztvevők száma. Avignonban négyszáz nyugdíjas skandálta, hogy "elege van a nyomorból". Megmozdulások voltak még többek között Strasbourgban, Nantes-ban és Dijonban is.

Xavier Darcos szociális, család- és munkaügyi miniszter arra emlékeztetett, hogy a kormány tervei szerint 2012-ig 400 ezer nyugdíjas havi 150 eurós nyugdíjemelésre számíthat. Az újraelosztáson alapuló francia nyugdíjrendszer megtartása érdekében Nicolas Sarkozy államfő két héttel ezelőtt megkezdte az egyeztetéseket a szociális partnerekkel az átfogó nyugdíjreformról.

A legnagyobb vita a nyugdíjkorhatár emelése körül várható. Az Európai Unió tagállamai közül Franciaországban az egyik legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár, 60 év, amelyet a kormányzat és a munkáltatók akár 65-re is megemelnének. Ezt azonban eleve kizárták a szakszervezetek és az ellenzék is.

A kétszintű francia nyugdíjrendszer az újraelosztás (felosztó-kirovó rendszer) szolidaritási elvén alapul: az aktív munkavállalók által befizetett járulékból biztosítja az állam a jelenlegi nyugdíjasok kifizetéseit. A munkáltatók a társadalombiztosítás kasszájába befizetendő kötelező alapjárulék mellett a foglalkoztatási ágazatonként szerveződő kiegészítő nyugdíjpénztárakba is kötelezően fizetnek járulékot, amelynek elosztását szintén szolidaritási alapon állapítják meg. A több mint harminc kiegészítő pénztár egy része állami, egy része pedig magánkézben van.

A nyugdíjreform a francia kormány egyik fő céljai közé tartozik 2010-ben az óriási deficit miatt, amely az állami központi nyugdíjpénztár tavalyi 8 milliárd eurós hiánya után idén a 10 milliárd eurót is elérheti, s reform nélkül a kormány számításai szerint 2050-re 70 és 100 milliárd euró között mozoghat. A szolidaritási elven alapuló rendszer legfőbb buktatója ugyanis, hogy míg 1970-ben egy inaktív franciára még 3,8 aktív jutott, a társadalom elöregedésével ma már csak 1,45 dolgozó jut, 2050-ben pedig ugyanannyi nyugdíjas lesz, mint aktív.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek