Nyugdíjemelés Németországban
Jelentős - és meglehetősen váratlan - nyugdíjemelést jelentett be hétfőn a német kormány, a lakossági fogyasztás növelése végett. Eszerint a nyugdíjak Németország nyugati felében 2,41 százalékkal, az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokban ennél is nagyobb arányban, 3,38 százalékkal emelkednek július elsejétől.
Elemzők szerint a német bérek és nyugdíjak korábbi pályaíve elég tipikus példája annak, hogyan sorvasztotta el a legtöbb nyugati országban a kormányzati és a vállalati gazdaságpolitika a lakossági fogyasztás növekedésének forrásait az utóbbi évtizedben a beruházások és az export javára. Ily módon a mindinkább hiányzó jövedelemforrásokat szükségképpen pótolta a hitel a fogyasztás fenntartása végett, ami - mint világjelenség - bizonyosan hozzájárult a hitelválság kialakulásához szerte a világon.
Kutatóintézeti számítások szerint 2000 óta 0,8 százalékkal csökkent az egy főre jutó fizetett munkajövedelem Németországban, a munkáltató fizette társadalombiztosítási hozzájárulással együtt számolva, évente átlagosan 1-3 százalék közötti infláció közepette. Tavaly a többi régi EU-tagországban is csak 0,5 százalékkal nőtt az egy főre jutó reáljövedelem.
A most bejelentett nyugdíjemelést a német kormány ugyan már régebb óta tervezte, de annak időzítése bizonytalan volt. Merkel kancellár korábban azt is hangoztatta, hogy a keleti tartományokban az emelés nagyobb lesz, az egykori NKD-ban élők mindeddig alacsonyabb nyugdíjakat kaptak. Az átlagos nyugdíj nyugaton 1195, keleten 1050 euró.
A német kancellár egy nyilatkozatban annak a reménynek adott hangot, hogy a megemelt nyugdíjak és ezzel párhuzamosan az ugyancsak megemelt Hartz-IV szociális juttatások hozzájárulnak majd a fogyasztás növekedéséhez.
A szociális segélyt és a tartósan munkanélkülieknek járó támogatást magában foglaló Hartz-IV támogatási összeget a nyugdíjak alapján állapítják meg. Ennek összege jelenleg havi 351 euró, ami most átlagban 359 euróra emelkedik.
Olaf Scholtz szociáldemokrata munkaügyi miniszter szerint a gazdasági válság kellős közepén elhatározott emelés bizonyítja, hogy a német szociális állam "megfelelő támaszt" nyújt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?